Járvány és stressz I. Mi történik most?

Feszültek vagyunk, félünk, szorongunk, pánikolunk. Ez ebben a helyzetben reális, a lényeg, hogy kezelni tudjuk! Rosszul viseljük a bizonytalanságot, mert ez a legrosszabb. Nem is maga a vírus!
Ma reggel végiggondoltam, mitől is félek igazán. Magától a vírustól nem. Bár nem szeretek beteg lenni, többször voltam influenzás, egyszer meg olyan magas lázam volt, hogy deliráltam, de akkor sem féltem igazán. A haláltól nem félek (legalábbis a sajátomtól, a szeretteim halála már más kérdés), egyszer úgyis el kell menni.
Ami a legrosszabb, a kontrollálhatatlan helyzet. Ez vészhelyzet, ami beindítja a stresszreakciót. A stresszel való megküzdés sikere pedig sok mindentől függ. Egyéni képességektől (alapszemélyiség, élettani kapacitás, pszichológiai coping készség), kulturális viselkedési mintáktól (pl. egy adott kultúra társadalmi normái, szokásrendszere).
Kognitív szinten lehet valamelyest befolyásolni, de ez ennél mélyebb "zsigeri" (vagyis limbikus) szint. Érdemes a jól bevált technikákat gyakorolni (légzéskontroll, meditáció, relaxációs technikák, zene, torna), azaz "becsapni" az agyunkat, hogy nincs nagy baj. Miközben tudati szinten nem változik semmi (ami kell is ahhoz, hogy tudatos és megfontolt lépéseket tegyünk, és ne kezdjünk el irracionálisan viselkedni).
Most a túlélés a lényeg, de nem mindegy, hogyan.

Gonosz: létezik egyáltalán vagy csak képletesen?

Idézetek On Sai: Szivárgó sötétség c. könyvéből:
" A jó döntés maradéktalanul belőled fakad. Nem torzítja félelem. Nem szól bele külső elvárás, sem csalóka szenvedély"
'A tökéletesség személytelen, és ezért végsőkig sérülékeny"
"A hit első lépcsője a kétség"
"Az méltó a hatalomra, aki szolgálatként fogja fel"
"A Gonosz a szabad akaratot veszi el."
"Nem ez a a végső gonoszság, a végső uralom, más testét, lelkét, döntéseit birtokolni?"
"Miért gondolja mindenki, hogy vannak jók és rosszak? Csak jó és rossz döntések vannak"
"Egy háborúban nincsen jó vagy rossz oldal. Minden oldal gonosz."

Ezek az idézetek rávilágítanak a Gonoszt természetére. Szinkronicitás: amikor az életben is összetalálkoztam a Gonosszal,  pont ezt a könyvet olvastam róla. Talán véletlen? Ugyanakkor fokozottan tapasztaltam meg a Jó oldalt is. Egyáltalán létezik jó és rossz oldal?  

Megírom, hogyan látom most, ebben a pillanatban. 

1. Érdemes abból kiindulni, mi a Szeretet. Sokféle (akár tudományos, akár költői) meghatározás létezik, de számomra egyetlen a mérce, Müller Pétert meghatározása: Szeretet = Egységélmény. Nem szavak, nem érzések fejezik ki, hanem az, hogy hogyan éled meg a másikkal való viszonyt. Leomlanak-e a határaid? Érzed-e, látod-e, amit a másik? A egység, a Lét megélése. Itt a Földön, a dualitás világában ezt ritkán és csak ideiglenesen élheted át, de pillanatokra mégis. Amikor a Természetben sétálsz, és átérzed a végtelenséget, és hogy ennek része vagy. Néha barátokkal, kedvenc állatokkal is. 




2. Ha meghatároztuk a szeretetet, a Gonosz ennek éppen az ellentéte: eltávolodás a szeretettől. A totális magány, a Létből kiszakadt individuum, az Ego világa. Amikor a másik nem létezik a számodra, csak tárgyként. Ezért akár meg is ölheted, nem számít. Ez a dualitás világában létezik, az Egységtől való végső eltávolodás. Itt nincs empátia, nincs szeretet, nem látod, érzed, hogy ha a másikat bántod, önmagadat bántod. A fejlett lelkek tudják ezt, ezért nem is képesek gonoszságra, noha mindenkiben benne van, hiszen enélkül nem lehetnél különálló entitás. A fejlett lélekben is van jó és rossz, de már tudja, és megtanulta kezelni. 

3. Persze, mondhatjuk, hogy a Szeretet, a Jó, a Rossz és Gonosz: ezek elvont fogalmak. Léteznek egyáltalán? Fizikai-anyagi értelemben? A placebo-hatás szerint a gondolataink hatnak. Mintegy energetikai folyamatként befolyásolják az agyi és tudati működéseket. Ha pozitívan gondolkodunk, akkor építően, ha negatívan, akkor árthatnak. Ha egy társadalomban sok ember negatívan gondolkodik, akkor ez egyfajta negatív energetikai mezőt hoz létre, ami befolyásolja a gondolatainkat, eltorzítja, megjelenik a Gonosz. Hogy fizikai értelkemben? Talán úgy is (nevet is szoktunk ezért neki adni, más kérdés, hogy ez jó ötlet-e...). Gondoljunk csak Terry Pratchett Kisistenek c. fantasy könyvére (Korongvilág sorozat), ahol az Istenek addig léteznek, amíg hiszünk bennük. Minél kevesebben hisznek, annál inkább csökken az erejük. A Gonosz is így testesül meg, és minél több a negatív gondolat a világban, ami az Egység ellen szól, annál erősebbé válik. Az Internet, sajnos, iszonyatosan jó terep ehhez! Magyarán: energetikailag mi, emberek erősítjük meg (ha nem is mi hoztuk létre). Ahol megjelenik, ott már megszűnik a szabad akarat, már nem tudsz tisztán gondolkodni. "Besoroztak". Ahogy Jézus mondta: "Nem tudják, mit cselekszenek..." És valóban, nézzünk szét a világban, miért történik ez a sok rossz, gonosz cselekedet? Hát ezért! Megszűnik a Szeretet, felülkerekedik a Gonosz.



4. Felmerül a végső kérdés. Le lehet-e győzni a Gonoszt? Szerintem: nem. Nemcsak a megtestesült Gonoszt, de a bennünk lévő gonoszságot sem. Amíg a dualitásban élünk, itt van, és kísért. Funkciója van. Mindig a Döntéseinknél jelenik meg. Nincs Gonosz ember, csak jó és rossz döntések vannak. Ha tiszta a tudatunk, ha ismerjük a Gonoszt, felismerjük a mesterkedését, akkor helyesen tudunk dönteni. Mi a helyes? Ami a Szeretetből fakad, nem távolít az Egységtől, hanem közelebb visz hozzá. Ha a gondolkodásunkat eltorzítja ez a negatív energetikai mező, akkor már nem látunk helyesen. Pl. ezt kapjuk sugallatként: meg kell védeni magunkat. Ekkor felerősödik az Ego, és a másikat bántjuk. Közben pedig észre sem vesszük, hiszen mi nem akarunk rosszat. Ha helyes döntést hozunk, tiszta nyugodt érzés kerít a hatalmába. Ha kétségeink vannak, akkor érezzük, hogy valami nincs rendben, még ha győztünk is.

5. Szóval akkor mit tehetünk? Ha meglátjuk a másikban a Gonoszt (figyelem, nem a másik a Gonosz, csak benne van!), egyet tehetünk: hagyjuk ott! Segít, ha a másikban az Embert látjuk, és nem a Gonosszal azonosítjuk. Ő most áldozat. A Gonoszt nem győzhetjük le, mert okosabb és alattomosabb nálunk. Ismeri a gyenge pontjainkat, még azokat a régi sérelmeinket is, amikre nem emlékszünk tudatosan, és ott támad. A Szeretet soha nem győzheti le a Gonoszt direkt módon. Miért? Az Interneten sokszor látom, hogy ha valamilyen gonosz tettről olvas valaki, a kommentekben ugyanilyen gonosz dolgokat szeretne vele tenni. Hoppá!!!!! Ez már róla szól! Megjelent benne is a Gonosz, és az ő eszközeivel harcol. Már elveszett. Tehát vagy átveszed a másik módszerét, és harcolsz, lehet, hogy győzöl, de akkor Te is gonosszá válsz. Erről szól ez a zen koan:

"A tanítvány tigrissel találkozott az erdei ösvényen. Miután életben maradt, nyilvánvalóan
vagy ő szaladt el, vagy a tigris. Ezt azonban a Mester nem firtatta, hanem
így szólt: – Ha a tigris megzabál téged, tigrissé változol. Ha te eszed meg a tigrist,
akkor is tigrissé változol. E szavak hallatára a tanítvány megvilágosodott."

Vagy ha jósággal válaszolsz, a Gonosz nem ért meg, még gonoszabbá válik, meg és le akar győzni és kikészíteni. Észre sem veszed, már leszívta az energiádat.

Ez a legnagyobb baj: A Gonosz iszonyúan erős, ember legyen a talpán, aki képes ellenállni, és tisztán tartani a tudatát, ha megjelenik. Szinte lehetetlen! A megoldás: ott kell hagyni! Kilépni! Elfutni! Elküldeni! Eltávolodni! Ha lehet: szó nélkül. Sokan ilyenkor ráhagyják és tovább tartózkodnak a közelében, de ezzel csak erősítik a benne lévő gonoszt. Nem szabad leállni vitatkozni, felesleges, és nem is szabad meghallgatni, mert fertőz!




6. Végül: Egyáltalán miért van, miért létezik? Egyik neve Lucifer (= fényhozó), ez az eredeti neve volt  a bukott angyalnak, de továbbra is az maradt. Hogy hozhat fényt a Gonosz? Úgy, hogy csak akkor kerülhetsz a fényre, ha ismered a Gonoszt. Kívül, és belül, magadban is. Nem legyőzni kell, hanem megismerni és kiismerni, hogy tiszta maradjon a tudatunk. A magasabb dimenziókból bármikor lepottyanhatunk az alacsonyabbakba, ha nem tudjuk tartani a fény frekvenciáját. Talán itt már nincs szükség a gonoszra, mert átvilágítottuk. Nem vágyunk a kiszakítottságra, sokkal inkább az Egységre. Az egységben nincs jó és rossz. A Forrás nem jó. A forrás mindent magába foglal. A cél nem a Jó (és a gonosz tagadása), hanem a Forrás, az Egység.

Harmadik, negyedik és ötödik dimenzió - és ami ezen túl van

Hány dimenzió létezik? Sok elképzelés van erről. Egyáltalán mit jelent ez: dimenzió? Én úgy képzelem el, mint a számítógépes világban a kiterjesztéseket. Különböző dimenziók azaz kiterjesztések vannak, amelyek közül a legtöbb nem kompatibilis. Lehet némelyeket ugyan konvertálni, de sokszor ilyenkor torz vagy hiányos képet kapunk. Máskor meg csak "krikszkrakszot", ha pl. a word-ben hívjuk be a pdf file-t. A dimenziók is ilyen különböző kiterjesztések, azaz energiaszintek. Hol vannak? Ez a kérdés értelmetlen, mint ahogy a gigabyte-os file-ok sem foglalnak el sok helyet, úgy a dimenziók sem, hiszen holografikus kiterjesztések. A dimenziókapuk biztosítják az átjárást, de vannak kapuőrök ("őrzők"), amelyek/akik leolvassák az adott energiaszintet, és ha nem fele meg, akkor nem lehet átmenni. Nincs vesztegetés! Hány dimenzió van? Van, aki szerint tíz, más szerint tizenhárom. Szerintem: végtelen. Miért lenne ennek vége? Hiszen az egész valahol meg nem is létezik, csak kivetülés...  Végtelen sok energiaszint van, mint ahogy végtelen sok világ is. Persze, ha hierarchikusan gondolkodunk, akkor érdemes lenne megtudni, mi különbözteti meg az egyes dimenzió-szinteket. 

 

 Mi itt vagyunk a harmadik dimenzióban, a tér és idő világában. Ez egy konszenzuson alapuló, roppant durva világ, Szepes Mária szavaival élve: a konfliktusok világa. Ez egy elzárt világ volt sokáig, azért is hittük azt, hogy az egész végleten univerzumban mi vagyunk csak jelen. Folyik a kísérlet. Amiről már írtam korábban: 2012-ben valami megváltozott: nemcsak az, hogy a spirituális helyett a materiális utat választottuk, de belecsúsztunk a 4. dimenzió alsó világába, az asztrálsíkba. Persze az asztrálsík mindig is jelen volt, hiszen a mi érzelmeinkből, gondolatainkból táplálkozott, de most ez szinte ránk borult. Mintha dementorok sétálnánk a körülöttünk. Mi lehet ennek a célja? Azt hiszem az, hogy még testben, a földi létben dolgozzuk fel a korábbi karmikus érzelmi terheket, mert az asztrálsíkon nincs a test védelme, és ott évezredekre (!) is elveszíthetjük az identitásunkat, és bolyonghatunk, nem jutunk ki belőle. Itt egy álomból felébredhetünk. Az asztrálsíkon az érzelmek intenzívebben jelentkeznek iszonyatos rémálmok, de hihetetlen csodás öröm is. Talán ha itt megéljük úgy ezeket, hogy közben testben vagyunk, egyenesen az ötödikbe kerülhetünk. Mostanában sok ember panaszkodik a kollekítv negatív energiára. Hát ez az, az asztrálsík hatása. 

Az ötödik dimenzió viszont már a nyugalom, a harmónia és kreativitás világa. Szeretet, békesség, csend. Mivel a gondolataink átjárhatók, nincs hazugság, önzés. Na most amiért ez érdekes, hogy Maureen J. St. Germain szerint már most lehetünk multidimenzionálisak, áélhetünk negyedik és ötödik dimnenziós helyzeteket. Emlékszem, amikor pár éve jöttem haza a munkából és biciklivel egy bizonyos útvonalon egy maghatározott szakaszhoz értem, mindig megjegyeztem, hogy ez mér az ötödik dimenzió. Nem is tudtam, mennyire igazam volt! Amikor a természetben vagyok (főleg, ha nincs ott a közelben ember...), tényleg az ötödik dimenziós tudatom van jelen. Máskor annyira magam alatt vagyok ok nélkül, és bizony ez a negyedik. Amikor a legcsodálatosabb transz állapotot éled át: na ez az ötödik! Tudni fogod, mert nem lehet összetéveszteni semmivel, ami földi!

Ezzel kapcsolatos élményem: meditáció közben gyakran beugranak képek különböző helyekről,. ahol gyakran tartózkodom, utcarészletek, épületek. De nem a megszokott formában, hanem mintha nem ezen a Földön lennének.  Sokszor olyan érzésem van, mintha nyitott tér lenne, belelóg a térbe a végtelen, és a színek is mások, ragyogóbbak. Talán ilyenkor átsejlik a fátyolon át az ötödik dimenzió?

Álmok és érzések

Visszatérő álmok: talán mindenki tapasztalt már ilyet. Néha nagy részletességgel ismétlődnek. Ugyanaz a helyszín, ugyanaz az életérzés. Az én álmom a következő: Egy nagyvárosban vagyok, homokóra alakú. Az egyik rész régi városrészekből áll, utána elkeskenyedik, és jön az új város rész. A régi olyan, mint egy egyetem városrész, van benne egy kollégiumszerű hatalmas épület, sok-sok lépcsővel és emelettel, el lehet benne tévedni. Az alagsorban mosdók vannak, piszkosak és nyomasztóak. A fenti részek nem ilyenek, vannak benne konferenciák is, svédasztal, meg minden. Néha sietnem kell vonathoz, van, amikor lekésem. Ezt ez egyetemi épületet mindig megtalálom. Vannak olyan városrészek, amelyek olasznak tűnnek. Legutóbb azt mondtam róla, hogy Amszterdam, de nem hasonlít a valódihoz. Valakit kalauzoltam, mutattam neki, hogy itt van az egyetemi épület, megtaláltuk, és innen már könnyű eljutni a metróhoz. Utána megláttam a másik városrészt, és azt mondtam, azt mindenképpen látni kell. Van ott egy hatalmas oszlopszerű létesítmény, mint egy nagy fal, folyékony ezüsthöz hasonló anyagból áll. Lélegzetelállító. Legutóbb azt mondtam rá, hogy dimenzió-átjáró. Ennyi. Szorongós-borongós érzés kíséri mindig az álmot. Lehet érezni: ez az asztrálsík. Vajon mit akar jelenteni ez a visszatérő álom? Mesterem hasonló álmot szokott látni, ő is egy hatalmas épületben bolyong, gyakran eltéved. Ő az javasolja, legközelebb menjek át a dimenziókapun. Ehhez tudatosan kellene álmodni!

Máskor meditáció közben bevillan egy-egy kép, ami szintén nem földi eredetű, de amint próbálom megragadni, elillan. Erős hangulati-érzelmi elemek kísérik. Amikor az utolsó inkarnációnkat éljük, a sokféle érzés-hangulat ("démon") elárasztja a tudatunkat, mint a dementorok, a nagy finálé előtt, egyfajta kapuőr funkciót tölt be. Jó lenne megtanulni kezelni. Vagy azért jönnek ezek, hogy amikor tényléegesen átkelünk az asztrálsíkon, ismerős legyen?

Párhuzamos univerzumok?!

Egy olyan történetet mesélek most el, amit ún- módosult tudatállapotban tapasztaltam meg. Nem, nem drogok vagy alkohol hozta létre, hanem egy lázas delírium. Sajnos a pontos időpontot nem jegyeztem fel, de 2012 előtt 1-2 évvel történt. Nem volt semmi előzménye, de egyszer csak rosszul éreztem magam, és elkezdett a lázam felfelé menni, egészen 40,5 fokig! Csak feküdtem az ágyban, és azon gondolkodtam, mit tegyek, hiszen semmilyen más tünetem nem volt. Nem fájt a torkom, sem a hasam. Viszont nagyon bágyadtnak és fáradtnak éreztem magam. A férjem volt velem, és meg volt ijedve, de nem tudta, mit tegyünk. Én azon gondolkodtam, hogy kit hívjak, ha a mentőket hívom, biztosan a fertőzőre visznek. Ahogy ott feküdtem, a nagy hidegrázás közepette egyszer csak azt éreztem, hogy a tudatom kiröppen, és hirtelen kettéhasadt a valóság. Tudtam, hogy itt vagyok, de beleláttam egy másik valóságba is, mintha ott is éltem volna. Nem mintha filmet néznénk, hanem ott is magam voltam. Méghozzá abban a kisvárosban, ahol gyermekkoromat töltöttem, egy csodálatos nagy házban. Meglepődtem, hogy kerülök én ide?! Rokonokkal találkoztam a házban, akik már nem élnek ezen a Földön, de nem lepődtek meg, hogy itt látnak, mintha ez az Énem mindig is itt lett volna. Mindenki ott volt, akit szeretek ebben az életben, nemcsak a nagymamám, a szüleim, hanem a gyermekeim is. Ami érdekes, hogy ők most a macskáim. Ez elég furcsán hangzik, beismerem. Ezért igyekszem megmagyarázni.  

 Kezdettől fogva tudtam, hogy a macskáim fontos szerepet töltenek be az életemben, és hogy van valami mély kötődésem hozzájuk. Amikor az első macskám eltávozott, nagyon megrázott bennünket a férjemmel együtt. Sokat olvastam utána, a jelenlétét is éreztük sokáig, üzeneteket is küldött, és egy álomban a (felnőtt) fiamként találkoztam vele. Ebben a másik valóságban sebészként dolgozott, és valamiféle fontos szerepet töltött be a dimenziók közötti kapcsolattartásban. Nekem is furcsa volt ez az egész, de Seth könyvében olvastam róla, hogy a lélek tudatának egy részét képes állati alakban is megjeleníteni -- ez nem lélekvándorlás, hanem a lélek különböző formában való megjelenítése. 

Ebben a másik valóságban hihetetlen nyugalom és szeretet volt! Ez emberi ésszel felfoghatatlan. Azóta is hiányzik, hiszen itt a Földön ez nem lehetséges. A feltétlen szeretet, ahogy Müller Péter mondja: egységélmény. Reggelente az egész család összeült a nagy asztal köré, és közös meditációval kezdtük a napot. Én ugyanazzal foglalkoztam, amivel itt, de a feladatunk az volt, hogy ezt az itteni Földet segítsük. Ha pl. írtam egy könyvet, az átkerült ide ihletként és itt is megírtam (talán ezért ment olyan könnyen az írás...). Ha valakivel beszélni akartam, csak rágondoltam, és megjelent a holografikus képe, és telepátiával tudtam vele beszélni. Az egész egy csoda volt! Miközben ott feküdtem az ágyban, felpörgetett állapotban folyamatosan "tudósítottam" a férjemet, hogy mi történik a másik valóságban. Azóta is hiányzik ez a világ, de nem sikerült visszajutnom, 2012 után pedig a bezárult spirituális kapuk miatt a spirituális élményeim lecsökkentek. Persze, jó volt "itt lenni", de emiatt még nehezebb elviselni ezt a szenvedésekkel teli, pokoli földi életet! Ugyanakkor jó emlékezni, és remélem, ha innen egyszer elmehetek, egy ilyen világba kerülök.

A gonosz eredete

Az emberi jóság és az emberi gonoszság is végtelen. Hogyan lehetséges ez? Az emberi élet értelméhez kell visszamennünk, hogy ezt megértsük. A földi (emberi) lét egy kísérlet, amelynek során megéljük az individuális identitást. Az egyéni tudat szélsőséges esetben olyannyira eltávolodhat a többi lénytől és Istentől, hogy a másikat tárgyiasítja. Míg a szeretet egységélmény, a gyűlölet a másik tárgyként való kezelése, amikor elszakadsz a Forrástól, és nem érzed az egységet. Ilyenkor az egyén bármire képes. A gonosz tehát emiatt bennünk van. Csak a szeretet, azaz az egységélmény győzheti le. Ehhez viszont tapasztalatokra van szükség. Meg kell tapasztalnod a benned lévő gonoszt, majd pedig rájönni, hogy ha a másikat bántod, magadat bántod. Rá kell ébredned az egységre, s onnantól rájössz, hogy a másik bántásának semmi értelme sincs. Az egységben nincsen másik, nincs gyűlölet, csak szeretet. A tudatlansága gonoszság melegágya. Ha nem érzed át a másik kínját, bármit megtehetsz vele. Az empátia csak mítosz. Mindaddig, amíg meg nem tapasztalod a másik oldalt.

Az ember azonban a földi körülmények között tudatlan. Amikor a tudás fájáról szakított egy almát, megkapta ugyan a tudást, de a halhatatlanság élménye nélkül a tudással nem tud élni. A tudás csak távlatokban érvényes, az egyéni kis tudat nem képes átlátni a világmindenség titkait. Mit tehetünk? Ha rájövünk tudatlanságunk és gonoszságunk okaira, talán képesek vagyunk magunkat féken tartani, de csak miután megtapasztaltuk az ehhez szükséges eseményeket. A Föld egy gyakorló terep, egy kísérlet arra, hogy hermetikusan elzárva kiéljük a bennünk lévő gonoszt, és megtapasztalva képesek legyünk arra, hogy legyőzzük. Aki erre képes, megszabadul a földi kísérlettől, és szabaddá válik.

Zaklatás, erőszak -- biológia és kultúra

Zaklatás… hatalommal való visszaélés… Már napok óta visszatérnek bennem a gondolatok ehhez a témához, és úgy gondoltam, nem tartom magamban. Viszont nem nyilvánítok egyöntetű véleményt. Nem is lehet! Amit most pontokba szedve leírok, azonnal meg is lehet cáfolni, akár én is meg tudnám ezt tenni. A célom inkább az, hogy lássuk, milyen sokféle oldala van egy-egy emberi problémának, és nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, mert az rólunk (is) szól! A közösség portálok, az internet világa iszonyú kárt tud tenni ezen a téren is.

1. Ha bűncselekmény történt, az a hatóságokra (rendőrség, bíróság) tartozik, nem feltétlenül a nagy nyilvánosságra. Amíg be nem bizonyított, megillet mindenkit az ártatlanság vélelme.
2. A net egyik funkciója, hogy mindenféle negatív mocskot azonnal kiírjunk magunkból. Vajon jól járunk ezzel? Sokszor igen, hiszen nem fojtjuk magunkba (Freud bácsinak ebben igaza volt, az tényleg ártalmas), most az sem gond, ha nincsenek barátaink vagy nincs pénzünk pszichológusra, nosza „ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Öntsük rá a negatív gondolatainkat mindenkire! A sok marha meg majd elolvassa, és további negatív gondolatokat indít el benne.
3. Az ember alapvetően egy állatfaj. Persze, felépítettünk egy civilizációt, a kultúra is formál bennünket (meg mi is a kultúrát ugyebár). Ez annyit jelent, hogy úgy teszünk, mintha kultúráltak lennénk. A szocializáció legfontosabb funkciója elsajátítani a képmutatást. Aki erre nem képes, azt deviánsnak minősítjük. Na nem mintha a többség különb lenne, de tud viselkedni! Persze nem mindig... Ilyenkor jönnek a leleplezések, a botrányok. Tömkelegével! Vajon miért? (lásd a 3. pont első mondata, azért!).
4. Biológiai lények is vagyunk és kultúrlények is (vagy legalábbis szeretnénk…). Ezt a kettőt pedig valahogy nem tanultuk meg még egyeztetni, harmonizálni. Ilyen pl. a hatalom kérdése. Mivel a hatalomnak biológiai funkciója is van, alig van olyan ember, aki ne élne vele vissza. Tegyük a kezünket a szívünkre, ismerünk olyan embert, akit a hatalom nem rontott meg? Én ismerek párat, de azt vagy megbuktatták, vagy maga hagyta ott, vagy meghalt. A hatalom torzít. Lásd Zimbardo börtönkísérletét és a háborúk történelmét, de ne csak a történelmi tényeket, hanem a mögöttes döntéseket is. Ja, persze, a rossz emberek kerültek hatalomra, a jók pedig szenvednek. És persze mi vagyunk a jók, és mindig mások a rosszak. Amit Jézus tanított erről, azt felejtsük is el. Ja, már el is felejtettük…
5. Vajon a hatalommal való visszaélés csak a férfi dominancia velejárója? Hímsoviniszta tevékenység, amit a gazemberek megszoktak az évszázadok során? Ideje helyretenni őket? Persze könnyű dolgunk van, hiszen ők nem állhatnak ki saját magukért, mert akkor rögtön nőellenesek lennének. Az meg ugyebár politikailag nem korrekt… Pedig a hatalommal való visszaélés ugyanúgy a nőket is elkapja, és talán más eszközöket alkalmaznak, néha alattomosabban és sunyi módon, de ők is piszokul meg tudják ám félemlíteni az alattvalókat... bocsánat beosztottakat… nemtől függetlenül! De hát ki venné ezt zokon szegény asszonyoktól, hiszen még mindig el vannak nyomva, ők a világ négerei, szenvedtek eleget az évezredek során az „ostoba férfiaktól”. Bezzeg ha ők lennének a vezetők, minden megoldódna, béke honolna és szeretet…
6. Szexualitás… ezt utoljára hagytam, talán el sem olvassa senki itt a végén… Na ez pont az a területe az életnek, ahol a biológia és a kultúra nem egyezik, és ebből iszonyatosan sok probléma születik. Sőt, mondhatni emberi létünk legfontosabb és gyakran megoldhatatlan problémái. Csak nézzünk körül, milyen férfi-nő kapcsolatokat látunk. Miért? Mert nem tudjuk, hogyan viselkedjünk nőként és férfiként. Nem viselkedhetünk úgy, mint az állatok, hiszen kultúrában élünk. Vagy mégis?! Mert bizony, néha úgy viselkedünk. Aztán irulunk-pirulink, szégyenkezünk, de hát az ösztönök ugyebár… Az állatvilágban hím dominancia van, többé- vagy kevésbé, legalábbis a „rokon” fajoknál (még mielőtt eszünkbe jutnának a rovarok…). Az állatok szexuális élete sokkal egyszerűbb, nincsenek a kultúra által meghatározott nemi szerepek (ez a gender témakör ugyebár, ami nálunk egyfajta szitokszó, habár a lakosság 80%-a nem érti, mit jelent…). De mit várnak el a férfiaktól a nők a kulturált világban? Legyenek alfák, erősek, aktívak, dominánsak, gondoskodók. (Még a szürke nemtudomhány árnyalata is belefér…) Csak ne legyenek tutyimutyik, sugározzon belőlük a tesztoszteron. De azért ne túlzottan, mert ha agresszíven nyomulnak, akkor az már gáz…. Hol a határ? Hát az jó kérdés… Pedig ezek az ősi ösztönök ott vannak bennünk, és nem feltétlenül a virágcsokor meg a gyertyafény formájában kell megnyilvánulniuk.
7. Nemi erőszak, zaklatás… képesek vagyunk elmagyarázni a fiataloknak, hogy miért vannak ezek? És itt most nem a jó ember/rossz ember kategóriákra gondolok (ja, az a Star Wars…), hanem az állati természetünkre, és hogy milyen erőfeszítést jelent a számunkra embernek lenni. A legtöbbször nem is sikerül. Tanultunk valaha a hatalom természetrajzáról? Hogy az erősebb állatból mit vált ki a gyengébb? Ja, hogy ez csak az állatokra érvényes?! Hát nézzünk körül a való világban! Legfeljebb csak egyesek megtanulják kezelni. És pont ez lenne a kulcs!