"Az élet, a világmindenség, meg minden..."

Másnap a megbeszélt időpontban az egyetem Természettudományi Fakultására siettem. Az Atomfizikai Tanszéken soha nem jártam azelőtt, és mivel este nyolc óra volt, már egészen kihalt volt az épület. Amint a lépcsőket duplán szedve az alagsorba siettem, szívem hangos koppanásaira lettem figyelmes. Izgatott voltam, minek is tagadjam, ez a koraesti kaland kissé megborzongatta idegeimet. Egyszer, még huszonévesként olvastam egy regényt egy atomfizikusról. A harmincas-negyvenes években játszódott, a főhős egy atomfizikai kutatóintézet fiatal, ambiciózus fizikusa volt. Abban az időben volt éppen születőben a kvantumfizika, nagy horderejű kérdések izgatták az elméleti és a kísérleti kutatókat. Maghasadás, láncreakció... Középiskolában a fizika nem tartozott ugyan a kedvenc tantárgyaim közé, de a kvantumfizika megérintette a fantáziámat: Mindennek a helyét csak valamihez képest lehet meghatározni a Világegyetemben. Ez minden bizonytalanság alapja, mert hiszen hogyan lehetünk biztosak benne, hogy hol tartunk a mozgásban? Létezik-e egyáltalán akár egyetlen biztos pont az életben, amihez minden mást viszonyíthatunk?

Közben megérkeztem az alagsor leghátsó részében elhelyezkedő laboratóriumhoz. Az ajtóra felragasztott névtáblák között megtaláltam Dr. Adam Johnson nevét is. Kopogtattam. Nem kaptam választ, mire lenyomtam a kilincset, hogy megnézzem, egyáltalán nyitva van-e. Zárva volt. Már éppen indulni akartam a lépcső felé, amikor egy fekete, göndör hajú, szemüveges fiatalember lépett ki a szomszéd szobából.

 - Á, nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhetem - nyújtotta felém a kezét Dr. Johnson.

 - Én is nagyon örülök. Már sokat hallottam a kutatásairól közös barátunktól - mondtam, miközben kezet ráztam vele.

 - Akkor talán menjünk be az irodámba. Egy igen fontos kísérletsorozatot végzünk éppen, ehhez kellett a szomszéd laboratórium eszközeit használnom. A szobám itt van egészen hátul, így nem fog bennünket senki sem zavarni. Hárman dolgozunk ebben a laboratóriumban, de a másik két kolléga korán kelő, már hajnalban elkezdik a munkát, és kora délután fejezik be. Én viszont késő délután és este szeretek dolgozni, ilyenkor jönnek a friss gondolatok...

         A szobában rengeteg irat, fénymásolat, jegyzet és könyv hevert nagy összevisszaságban. A falon Schrödinger és Heisenberg kinagyított fényképe lógott.

- Amint már a telefonban említettem, engem az a kérdés foglalkoztat mostanában, hogy miért keletkezett az élet, és miért jött létre a Világegyetem. Az egyéni életutamat és sorsomat megismertem, pontosan átláttam az események oksági lényegét. Ám nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy mi célból van ez az egész.

 - Értem... - gondolkodott el Dr. Johnson, miközben a tollával köröket kezdett el rajzolgatni az előtte fekvő üres papírlapra - Mennyire jártas a kvantumkozmológiában? - kérdezte egy kis idő múlva, és észrevettem, hogy megcsillant a szeme.

 - Hát, nem igazán. Középiskolásként vonzott ugyan az atomfizika, a kvantumelmélet, de tudja, hogy van az ilyesmi, más pályára mentem, és utána nem volt lehetőségem ezen a területen továbbfejlődni.

 - Nos, a legjobban akkor közelíthetjük meg a felvetett probléma megoldását, ha a kvantumkozmológiai alapokról indulunk ki. Ne ijedjen meg, amennyire lehet, megpróbálom egyszerű nyelven megfogalmazni a lényeget. 

Most szívesen hátradőltem volna egy hintaszékben, de mivel a székemnek nem volt támlája, így csak megigazítottam a hajamat, és a kezeimet hátul összekulcsolva próbáltam egy valamelyest kényelmesebb helyzetet kialakítani magamnak.

 - Az utóbbi évtizedekben történt némi haladás a kvantumelméletnek a Világegyetemre való alkalmazásában. A hatvanas években Wheeler alapozta meg a kvantumkozmológia alapjait, de csak a nyolcvanas években következett be igazi áttörés. Ma már igazoltak számos olyan törvényt, amelyek a teremtés legelső pillanatában nagy valószínűséggel fennálló körülményekre vonatkoznak. Bizonyára hallotta már Gamow elméletét...

 - Ha jól emlékszem, az ősrobbanásról szól - feleltem kérdésére eléggé bizonytalanul.

 - Igen, Gamow először 1948-ban vetette fel az ősrobbanás lehetőségét, amely kb. 15 milliárd évvel ezelőtt egy rendkívül kisméretű, forró és sűrű kezdeti állapotot feltételez. A Világegyetem az ősrobbanás után elkezdett tágulni, és átváltozott a ma megfigyelhető hűvös állapotába. A kezdeti robbanásból származó mikrohullámú háttérsugárzás létezése igazolható, sőt a hőmérséklete is meghatározható. Van azonban néhány nyugtalanító jelenség, amely a forró ősrobbanást megkérdőjelezi. Az elmélet szerint ugyanis az idő haladtával a Világegyetemnek egyre görbültebbé kellene válnia. Ez azonban a legkevésbé sem teljesül, mindenhol sima térbeli elhelyezkedésre utalnak a megfigyelések. Ezért módosították úgy az ősrobbanás elméletét, hogy egy kezdeti felfúvódási szakaszt iktattak be, s ez magyarázat arra, hogy a Világegyetem, mint egy nagy léggömb, mindenhol simának látszik.

 - De mi volt az ősrobbanás előtt? – kérdeztem.

 - Jelenlegi ismereteink szerint a Világegyetem egy végtelen nagy görbületű és energiasűrűségű tartományból keletkezett, amelyben még nem érvényesek az ismert fizikai törvényszerűségek. Éppen ezért született meg a kvantumelmélet a klasszikus fizika érvényességi körén kívül eső jelenségek magyarázatára. Az atom szerkezete a klasszikus mechanika szerint ugyanis nem értelmezhető. Schrödingertől származik az egyik legfontosabb következtetés: a kvantummechanikában a mozgás csak valószínűségi alapon határozható meg, nem oksági törvények alapján. Heisenberg határozatlansági elve a részecskék sajátos viselkedését írja le. Eszerint a részecskék hullámtermészettel bírnak, de a helyük és impulzusuk egyidejű pontos értéke nem határozható meg. Egy dolog vagy részecske, vagy hullám. Anyag vagy energia.

 - Ha jól értem, az ősrobbanás csak egy esemény, amely megváltoztatta a dolgok menetét, nem kezdete a világnak? – tűnődtem azon, amit ez a fiatal fizikus mondott.

 - Egy rendszer energiája sohasem lehet zérus, ez alaptörvény - folytatta - Ennek megfelelően semmiből nem keletkezik valami. Nem az a probléma tehát, hogy mi volt az ősrobbanás előtt, hanem annak megértése, hogy az élet örök és elpusztíthatatlan, állandó mozgásban, átalakulásban van. Tehát nincs kezdete vagy vége. Ennélfogva a végső kérdésnek nincs is értelme – fejezte be okfejtését Dr. Adam Johnson.

 - De ha nem érdeklik a végső kérdések, akkor miért kezdett el parapszichológiával és metafizikával foglalkozni? - kíváncsiskodtam tovább.

 - Mert meg akartam érteni, hogy mit jelent a kvantumfizika a hétköznapok világa számára, és hogyan hat az egyszerű mindennapok eseményeire. Úgy gondolom ugyanis, hogy minden tudománynak csak akkor van értelme, ha az emberek fejlődését segíti. Megvizsgáltam, hogyan tudnak segíteni a kvantumfizikai jelenségek az élet megértésében. Mondok egy egyszerű példát. A heisenbergi határozatlansági elv egyik megnyilvánulása az alagúthatás is. Önnek mi jut eszébe az alagúthatásról? – kérdezte váratlanul.

 - Így hirtelenjében nem is tudom, várjon csak… megvan! A klinikai halál állapotát átélő emberek számoltak be arról, hogy fokozatosan eltávolodtak testüktől, majd pedig egy alagúton sodródtak át rendkívül nagy sebességgel – vágtam ki magam a kényelmetlen helyzetből. Úgy éreztem, mintha megint középiskolás lennék egy fizikaórán, és éppen vizsgáznék...

 - Igen, pontosan erről van szó – hallottam a fizikus hangját, s ebből úgy ítéltem meg, hogy elégedett a válaszommal - Csakhogy ennek a jelenségnek már megvan a kvantumfizikai magyarázata is. Az alagúthatás lényege a következő: Az anyag világában, a klasszikus mechanikában a részecskék nem juthatnak át egy nagyobb energiájú akadályon, vagyis nem tudunk keresztülmenni a falon. A kvantummechanikában viszont a részecskék átjuthatnak az alagúton, mert ilyenkor a hullámtermészetük érvényesül.

 - Ez annyit jelent, hogy amikor meghalunk, ismét energiává, azaz hullámtermészetűvé válunk? - következtettem a példa alapján.

 - Igen, igen! - emelte fel kissé a hangját Dr. Johnson, aki egészen lázba jött a beszélgetésünktől és a felfedezésemtől. Úgy látszik, elég jó alkalmi tanítványnak bizonyultam.

 - Ahogy a Világegyetem tágul és szűkül, sűrűsödik és ritkábbá válik, bennünk is ugyanilyen átalakuláson megy keresztül az ősenergia, azaz hol részecske, hol pedig hullámtermészetet vesz fel.

 - A hatás-ellenhatás törvénye akkor a kvantumfizikában nem is érvényes?

 - Éppen ez a lényege a két mechanikai rendszer közti különbségnek. Míg az anyagi világban az ok-okozati, vagyis a hatás-ellenhatás törvénye a legfontosabb mozgatóerő, a kvantummechanikában ez egyáltalán nincs így – válaszolt kérdésemre.

 - Akkor honnan ered a mozgás ebben a rendszerben? – kíváncsiskodtam tovább.

 - Nem ered sehonnan sem! Ez a perpetuum mobile végső mondanivalója. A mozgás ebben a rendszerben mindig is volt, van és lesz, mert az anyagi világ átalakulásai ezt a rendszert nem érintik. Az ősrobbanás nem más, mint a két rendszer elválása egymástól. Az anyagi világ megszületése csupán!

            Ebben maradtunk. Tehát nincs végső válasz, mint ahogy nincs végső kérdés sem. Törvények vannak, amelyek a részecskék közötti mozgást megszabják, s ezek uralkodnak sorsunk felett is. Lehet, hogy az ősrobbanás nem más, mint amit a kereszténységben bűnbeesésnek hívunk? A klasszikus mechanikai törvények születése talán éppen engedetlenségünk, és Istentől való elfordulásunk következménye? Bizonyára így van, s amíg nem vesszük észre, hogy ezzel csapdába kerültünk, nem tudunk szabadulni a klasszikus mechanika hatás–ellenhatás törvényének pórázszerű szorításából.

            Miközben az alagsorból felfelé vezető lépcsőkön haladtam, úgy tértem vissza fokozatosan a kvantumfizika világából a mindennapok valóságába. Erős lüktetést éreztem a halántékomban, amit olyankor szoktam, mikor egyszerre túl sok, eddig még idegen információt engedek be az idegrendszerembe. Hát igen, az a vége, hogy nincsen vége! Ez így eléggé megfoghatatlanul hangzik, mégis jobb, ha megbarátkozom vele. 

Még nem jártam azelőtt a Természettudományi Fakultás épületében, így nem is csoda, hogy eltévedtem. Valószínűleg eltévesztettem a kifelé vezető utat, és egy másik lépcsősoron indultam el, de ezt csak akkor vettem észre, amikor már egy ismeretlen, több lakattal lezárt vasajtó előtt álltam. Hogy keveredhettem ide? Borzongás futott rajtam végig... Az épület már akkor is kihalt volt, amikor megérkeztem, most pedig szinte síri csend uralkodott az épületnek ebben a részében. Nem volt más lehetőségem, vissza kellett fordulnom. Nem szívesen tettem. Amint lefelé lépkedtem, saját cipőm koppanását hallottam, amely most így a csendben többszörösen felerősödött. - Nem vagyok normális - merült fel bennem a gondolat. Talán túl sok krimit olvasok mostanában. Visszaértem az alagsorba, próbáltam megkeresni Dr. Adam Johnson szobáját, úgy gondoltam, onnan biztosan nem vétem el még egyszer az irányt. Ha pedig mégis, akkor van kitől megkérdeznem, merre induljak. Feltéve, ha Dr. Johnson még a szobájában van!

            A folyosón ajtótól ajtóig lépdeltem, halkan, hogy ne csapjak zajt. A névtáblákat lestem. Már végigértem a folyosón, de Dr. Johnson nevét egyik ajtón sem láttam kiírva. Különös... Pontosan emlékszem, hogy a folyosó leghátsó részében volt a szobája, és a névtáblája is ki volt függesztve az ajtóra. Miután hasztalanul kerestem, visszafordultam. Ám ekkor végre lassan kinyílt az egyik ajtó. Meglepetésemre azonban nem az a fiatalember lépett ki a szobából, aki olyan lelkesen elkalauzolt a kvantummechanika világában, hanem egy idősebb, olyan professzoros kinézetű férfi. Nem mondhatnám, hogy barátságosan tekintett rám.

 - Hát maga meg mit keres itt? Nem tudja, hogy veszélyes az alagsorban mászkálni? Egyáltalán ki engedte be magát? - tette fel egymás után a kérdéseket, miközben egyre indulatosabbá vált.

 - Én... hogy is mondjam csak... Dr. Adam Johnson vendége voltam. Már éppen távozni készültem, de eltévedtem, és hiába kerestem a kiutat... - próbáltam megmagyarázni, hogy mit is keresek itt. Nagyon kellemetlenül éreztem magam!

 - Dr. Johnson éppen három napja több kollégájával elutazott Torontóba egy nemzetközi atomfizikai konferenciára, és csak a jövő héten térnek vissza. Kizárt dolog, hogy vele beszélt. Ám ez mindegy is, a lényeg az, hogy itt nem maradhat!

 - Akkor... biztos Ön ebben? - kérdeztem ijedten. Nem értettem az egész képtelen helyzetet. Valakivel csak beszélgettem, és annak a valakinek mi oka lett volna rá, hogy Dr. Johnsonnak adja ki magát?

 - Már hogyne lennék biztos. Én vagyok ennek a tanszéknek a vezetője. A nevem Adamson professzor - mutatkozott be most már kicsit barátságosabban, és kezet nyújtott - Csak nincs rosszul? - tette hozzá, látva hirtelen elfehéredő arcomat.

 - Nem, köszönöm - feleltem, és én is bemutatkoztam.

 - Csak nem a híres írónő? Így már érthető. Bizonyára legújabb regényéhez keres egy izgató helyszínt. Nos, azt hiszem, jobbat nem is találhatott volna. Nyugodtan eljöhet máskor is, de azt tanácsolom, inkább nappal keresse fel intézményünket, mert ilyenkor este már annyira kihalt az egész épület, hogy szinte félelmetes.

 - Húúúú.... - huhogott a professzor, mint egy bagoly - hallja, hogy visszhangzik? - nevetett most már felszabadultan, s hangja a kihalt épületben különös csengést kapott. Mit mondjak, tényleg félelmetes volt! Gyorsan elköszöntem tőle, és miután megmutatta a kifelé vezető lépcsősort, rohanni kezdtem, hogy minél hamarabb a szabad levegőre érjek.

„Mi volt ez?” - tettem fel magamnak a kérdést, mikor már elhagytam a kísérteties épületet. Az nem lehet, hogy az egészet képzeltem, hiszen ilyen dolgokról nem képzelődik az ember! Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy a professzor nem tudja, hogy az egyik beosztottját, Dr. Johnsont sajátos kérdések izgatják, amelyek meghaladják a tudományos megismerhetőség lehetőségeit. A természettudósok általában nem foglalkoznak sem teológiai, sem pedig filozófiai kérdésekkel. Csak azt fogadják el, ami mérhető, és mérésekkel igazolható. A történelmet végigkövetve nyilvánvaló, hogy legtöbbször kiközösítették azokat a tudósokat, akik másképpen gondolkoztak, és nyíltan ki is mertek állni elgondolásaik mellett. Igen, ez lehet a magyarázat! Mindenesetre, amikor hazaértem, jobbnak láttam, ha nem gondolkodom többé a történteken.

Koan: Út a megvilágosodáshoz

Koan = a zen buddhizmusban egyfajta eszköz, amely nem leír valamit, hanem hatást gyakorol. A hatás pedig nem más, mint amit a meditáció során is el akarunk érni, vagyis a gondolkodás leállítása, a tiszta jelenlét megtapasztalása. Ez a valódi megvilágosodás, amikor tudatunk nézőpontja az egészre fókuszál a kivetülés helyett. Ugye, megfoghatatlan? Tényleg az, hiszen ha elkezdjük magyarázni, már elillan! Megmagyarázni nem, csak átélni lehet. S hogyan néz ki egy koan? Nézzünk pár példát!


Az Út
Egy holdvilágos éjszakán az erdőlakók körben üldögéltek, amikor Harkály megkérdezte:
- Mi az út?
Holló így felelt:  - Az Ősök felkeltek és kinyújtózkodtak.
Erre Harkály: - Hát akkor nyújtózkodjunk mi is.
Holló bólintott.
Harkály ekkor azt kérdezte: - Akkor hát az Útban nincs semmi különös?
Holló azt válaszolta: - Mindig emlékezni fogok erre a teliholdas találkozóra.
- Szép - mondta Harkály -, de mitől különleges?
- A Holdtól - mondta Holló.


 
Boldogtalan
Holló egyik nap összefutott Nyírfajddal.
- Hogy vagy mostanában, Nyírfajd?
- Annyira boldogtalan vagyok - így amaz.
- És miről gondolod, hogy boldoggá tenne? - kérdezett rá a Holló
- Nem tudom. Nem kérek sokat.
Holló azt felelte: - Ez túl sok.





Egyik napon,  miközben a csoport körben ülve falatozgatott, Harkály azt kérdezte:
- Ennyi idő után hogyan összegeznéd  tanításodat?
Holló azt felelte:
- Kóstoljátok meg ezeket a nyüveket. Nagyon ízletesek.
- Ez a tanításod? - kérdezte Harkály.
- Tanítás - mondta Holló.

(Idézetek Holló zen mestertől)

"Engedd el, amit akarsz! -  Ez az első lépés a zen megértéséhez."

"Mi az út?  - Menj!"

"Az út, mely szóba-fogható, nem az öröktől való"
(Tao Te King)

"Szereted, amit látsz? Ha nem, nézz másfelé!"

"Tapasztald meg a valóságot, de maradj csendben!"

"A pillanat, amikor azt hiszed, már tudod, elárulja, hogy nem tudod"
"Senki sem több vagy kevesebb. Mindenki saját univerzális célját követi."
"A megvilágosodás a tiéd. Most. Lépj be ebbe a pillanatba és tapasztald meg."





 "Harminc éven át tanulmányoztam a zent.
Eleinte a hegyek hegyek voltak, a vizek vizek. 
Ahogy jobban elmélyültem,
A hegyek megszűntek hegyek,
A vizek megszűntek vizek lenni.
De most, hogy a végére jutottam,
A hegyek újra hegyek,
A vizek újra vizek."
 (Csing-jüan)

Szűz Mária mint archetípus

Sokáig csak sűrű, ködszerű foltokat láttam, s benne elmosódott árnyakat, majd a homályból egy alak tűnt elő egyre élénkebb körvonalakkal. Légies alak volt, vakító fény vette körül, s arcát csak aztán pillantottam meg egészen jól kivehetően, hogy szemem hozzászokott az erős megterheléshez. A feje körül különösen éles volt a fényhatás, a szentek glóriája jutott eszembe róla. Vagy talán az is volt? Átható tekintete, harmonikus szépsége melegséget, bizalmat sugárzott felém.

- Mária... Mária... - ismertem fel benne a Szűzanyát.

Elmosolyodott.

 - Ne tévesszen meg a forma, leányom. Én csupán a tudattalanod kivetülése vagyok. A lényeg mindig olyan formában jut kifejezésre, amely leginkább alkalmas a lelki fejlődéshez szükséges gondolatok közvetítésére. Máriaként valóban létező személy voltam egykor, de részesültem a kegyelem állapotából, és többé már nincs szükségem megtestesülésre. Az általam megnyilatkozó üzenet azonban örök szimbólummá lett az idők folyamán. Én vagyok az alázatosság és az irgalom. Én képviselem az örök anyaszimbólumot, akit mindenki megidézhet lelkében, hiszen ősanyaként egyúttal mindenki anyja is vagyok. Az anya, aki feltétel nélkül szereti és elfogadja gyermekét, akár zseniális, nagyratörő, tehetséges, akár félénk, szorongó, akár gonosz, másoknak fájdalmat okozó. Én az egyetemes jóságot sugárzom mindenkinek. Aki felém fordul, annak erőt és hitet adok. A jóság jóságot szül, a fény beragyogja a sötét árnyak képzeletvilágát, megmutatja a valódi szeretetet. Az irgalom az élet hajtókereke, a lélek tisztítótüze.

            Hallgattam. Minden egyes szava a fülemben csengett, hangja olyan kristálytiszta és finom volt, mint a patak csobogása. Mint egész lénye. Mégis éreztem azt a hihetetlen erőt, amely törékeny testéből felém áradt. Tudtam, hogy a test csak forma, mely oly sokszor megtéveszt bennünket. A valódi erő nem a testből származik, hanem abból a láthatatlan energiaáramlásból, amely mindenkit körbevesz, de csak kevesen tudnak meríteni belőle.

 - Mindig veletek vagyok, mint ahogy mindig is veletek voltam, és leszek az idők végtelenjében. Lelkünk lényege sohasem vált szét. Én mindig kész vagyok, hogy befogadjalak benneteket, mindig meghallom segélykiáltásotokat. Ti fordultok el tőlem, és nem halljátok meg segítségemet. Minden baj, kín, szenvedés eljut hozzám. Minden alázat, irgalom és megbocsátás belőlem áramlik felétek. Ha lelketek hullámzását lecsillapítanátok, meghallanátok szavam.

            Annyi mindent szerettem volna kérdezni tőle! Megismertem lelkem fejlődésének történetét. Merítettem a múlt vizének kútjából. A szenvedés sebei még égtek bennem, de most már tudtam, hogy nagyrészt én magam okoztam ezeket. Eljutottam oda, hogy a sok kérdés közül már csak egy volt igazán fontos számomra. Mégsem tudtam, hogy kezdjem. Nem tartottam magamat méltónak ahhoz, hogy az Ő tanácsát kérjem.

 - Minden kérdés mögött ott lapul az egyetlen ősi kérdés: hogyan nyerhetjük el a megváltást? - válaszolt ki nem mondott kérdésemre, amin nem lepődtem meg, hiszen ő olyan érzékeny volt, hogy lelkem apró rezdüléseire is reagálni tudott.

 - A kereszténység csodálatos adomány. Keresztségben élni annyit tesz, hogy nap mint nap vállunkra vesszük a keresztet, és elfogadjuk, amit Isten nekünk rendelt - folytatta. - Egyedül a hit, az isteni gondviselés feltétlen elfogadása az, ami által üdvözölhetünk.

            Légzésem hirtelen felgyorsult. A feltétlen elfogadás a modern kor szellemétől annyira idegen volt, hogy nem tudtam, mit is gondoljak róla. Ellentétes gondolatok kavarogtak bennem. A kereszt mindenkinek mást jelent. Hogyan lehetek biztos benne, hogy helyesen cselekszem?

 - Isten velünk van, és mint egy lámpás, mutatja az utat. Egyetlen percre sem hagy magára senkit sem. Csak rajtunk áll, hogy meglátjuk-e ezt a parányi fénysugarat. Ha a lelkünk tiszta, nem terhelik alattomos és ártó gondolatok, bármikor képes magába engedni a legmagasabb rendű fénynyalábot, s akkor kegyelmi állapotba kerülünk. De ha elfordulunk, a Gonosz ránk talál, s bűnös gondolataival megfertőzi a legtisztább lelket is.

            Ekkor értettem meg pontosan a lélek működésének alaptörvényét, amely hasonló, mint egy rádiókészüléké. Az éterben különböző frekvenciájú hullámok keresztezik egymás útját. Mi ott ülünk a keresőgombot csavargatva, s csak azokat a hullámokat tudjuk befogadni, amelyekre a vevőkészüléket ráhangoljuk.

 - Ha a jóság és az alázatosság hullámhosszára állítod a lelkedet, arra az energiára hangolódsz rá, amely ezt az energiaszintet közvetíti. De ha a Gonosz hívószavára hallgatsz, sötét erők áramlanak hozzád, és lelked beszennyeződik.

            Eszembe jutott, hogy mennyi bűnt követtem el korábbi életeimben, s közöttük a legszörnyűbbet, az árulást, amely más ember halálát okozta. Bármennyire is tudtam, hogy cselekedetem a Gonosz megnyilvánulása volt, én pedig az ő eszköze voltam, ez semmiképpen nem mentett fel az igazságszolgáltatás alól. Életemet a tett után betöltötte a bűntudat, megnyomorította a lelkemet, és öngyilkosságba kergetett. Mindent elölről kellett kezdenem. Sok mindent meg kellett tapasztalnom, míg kiégtek belőlem a befolyásolhatóság csírái. Később már nem egy esetben sikerült felismernem a Gonosz csábításait, de éppen lényének mibenlétével nem voltam tisztában.

 - Fény és árnyék, jó és rossz, Isten és Sátán, megbocsátás és bűn; mind megannyi párhuzam az élet két ellenpontján. A fény az isteni utat mutatja meg, a rossz eltérít attól. Gonosz az, ami eltávolít Istentől, az élet végső lényegétől. Azért nem találtad meg eddig a Gonosz valódi mibenlétét, mert nem tettél különbséget hit és vallás között. A hit az egyetemes istentudatra ébredés, a vallás az Istennel való kapcsolatfenntartás gyakorlati megvalósulása. Olyan szertartássorozat, amely segít a lélek megtisztításában. De minden vallás magán hordozza annak a történelmi kornak a jegyeit, amelyben kialakult és továbbfejlődött. A vallásos gyakorlatok csak akkor nyernek valódi értelmet, ha a hithez akarsz általuk közelebb jutni. Ellenkező esetben üres kagylóhéjak csupán, amelyekben nem találod meg az élet csíráját.

 - De a bűnök bocsánata... - suttogtam, sírással küszködve. Ismét eszembe jutott halálos bűnöm, mellyel a legszeretettebb személy életét kioltottam. A kor szellemében és sorsom hívására jártam el, s akkor nem is tudatosult bennem, micsoda rettenetes csapdába kerültem.

 - Egyetlen bűn van csak, az összes többi ennek megnyilvánulása. Az ősbűn az Istentől való elfordulás. Amikor másoknak ártunk, Istennek ártunk, és önmagunkra hozunk bajt. Tudatosan ilyet senki nem tesz önszántából. A kegyelmi állapot azt jelenti, hogy rádöbbenünk, Isten és mi egyek vagyunk. Ha ez tudatosul bennünk, soha többé nem tudunk ártani senkinek, mert azzal saját fejlődésünket hátráltatjuk. Ha pedig nekünk ártanak, teljes szívvel meg tudunk bocsátani, mert ami örök bennünk, azt semmi és senki nem sebezheti meg. A gyűlölet és bosszúvágy helyét átveszi szívünkben a sajnálat, hiszen az ártó lény saját fejlődését akadályozza... Az ember nem bűnös eredendően, csak zavarodott, s ha nem elég állhatatos és erős, könnyen megnyitja lelkét a Gonosznak. De bármit is követtünk el, hinnünk kell, hogy van lényünknek egy örök lényege, amelyet bűn nem terhel. A gonosz erők ezt sohasem tudják megérinteni. Bármi történjék is, lelkünk középpontja bűntelen és tiszta marad. A Gonosz azon nyomban távozik, ha elfordulunk tőle. Megérti, hogy nincs többé keresnivalója nálunk.

 - Mégis, hogyan tudunk önmagunknak megbocsátani?

 - A Gonosz kísértése csak a lelkünk sötét oldalát tudja megérinteni, a kegyelmi állapot ellenáll a legsötétebb erőknek is. A bűn provokáló injekció, mely felszínre hozza a gyenge pontokat, és rámutat a bennünk lappangó kételyekre. Isten felhasználja a Gonosz csábításait, de nem ellenünk, hanem értünk. Tükröt tár elénk: lássátok, ilyenek vagytok... A szenvedés tisztítótűzében lelkünk egyre könnyebbé vágyik, amelyet már kevésbé kötnek az anyag indulatokkal teli sóvárgásai…

            Még szerettem volna megkérdezni tőle, hogy miért történik ez az egész, mi indította el az életet. Éreztem azonban, hogy erre a kérdésre a választ tőle már nem kaphatom meg.

 - Most mennem kell, lelked frekvenciái mélyülnek. Néhány pillanat még, és megszűnik a kapcsolat közöttünk... - mondta egyre halkuló hangokkal, míg teljesen eltűnt a szemem elől.

WinterFaeryLand

 A tél az álom és a feltöltődés időszaka. Minden olyan, mintha halott lenne. Ez azonban tévedés. Valójában minden töltődik, új kalandokra készül. A fagy a múlt maradékát eltünteti, megszüntet minden felesleges energiát és előkészíti a jövő számára a teret és az időt. A fehér szín angyali energiát hoz a földre. Földanya alszik, és megálmodja a jövőt. Ha adni akarsz, előbb össze kell gyűjtened az energiát. Töltődj! Most ez itt nem a pörgés időszaka. Élvezd a pihenést, hagyd, hogy az energia összegyűljön benned. Ne pazarold!

  A havas táj emlékeket idéz elő. A nyugalom, a csend érzetét, a vakító napsütés csillogását a hófehér tájban. A fagyos hideget, amely azonban tisztít és megszüntet  minden negatív energialerakódást. Ez magányos időszak. Néha kell és jó is egyedül lenni, mert ha nem tapasztaltad meg a magány, nem tudod élvezni az együttlétet sem. Milyen érzés egyedül lenni? Félsz? Vágyakozol valami után? Add át magad az érzésnek! S figyeld meg, hogy a negatív érzés, ha volt is benned, egy idő után nyugalommá válik.

A víz az ellenállás nélküli haladást jelképezi.  Hömpölyög, alig mozdul. Máskor pedig háborogva zúdul. Építeni és pusztítani is képes. Az ereje éppen az alkalmazkodó képességében rejlik. A víz megfigyelése önmagában is meditáció. Miközben nézed, eggyé válsz a vízzel, és megérzed a teremtés könnyedségét, aminek része vagy. "Én a világ vagyok, s a világ énbennem van" - szól a zen mondás.

A természetben hatalmas energia rejlik. A fák energiatranszformátorok,  túlnyúlnak téren és időn, energiájuk dimenziókat szel át. Ezért érezzük közvetlen környezetükben annyira jól magunkat. Ha megölelünk egy fát, feltöltődünk energiával, és nemcsak képletesen! Föld, víz, levegő és a Nap tűz ereje járja át testünket, amikor a természetben vagyunk. A természet részei vagyunk, s ha ezt elfogadjuk, élvezhetjük áldásait.

A híd - átmenet egyik helyről a másikra. Átvezet bennünket téren és időn át. A híd azonban nem tartozik sehová. Átmenet. Miközben a hídon sétálsz, megszabadulsz a tér és az idő kötöttségeitől. Az idő a MOST, a hely az ITT. A múlt már nem létezik, a jövő pedig még nem létezik. Csak ez a pont van, s benne a mindenség. Egyetlen pontban az öröklét. A híd a változás. Mert ami létezik, az folyamatosan változik. Csak maga a változás nem változik, az van. A híd az örökkévalóságba vezet.

A ház, a kunyhó, a palota - menedék. Az otthon, amely védelmet nyújt az élet viszontagságai közepette. Megóv mindentől.  Biztonságot ad. Az állandóság illúzióját. Ahová mindig vissza-vissza térhetünk. A külső otthon azonban csak illúzió. Az igazi védelem bennünk van. Az anyag mulandó, de ha ezt megtapasztaljuk, elvezet bennünket a valódi biztonság, a valódi otthon világához. Ha megtaláltad, lépj be, s ezután bárhol, bármikor megteremtheted. Magadban.

A téli táj mesés világa, új és új tájak felfedezése kalandra hív! Amikor a hó csikorog a talpad alatt, vágyat érzel a barangolásra. El kell hagyni az otthonodat időnként, hogy visszatérj és értékelni tudd a melegét. Meg kell tapasztalnod az ellentétek feszülését. A harmónia nem a mozdulatlanság, hanem a dinamikus egyensúly. A változás örök, add meg magad a változásnak, de törekedj a harmóniára. Az állandósághoz való ragaszkodás ugyanolyan káros, mint ha nem értékeled az élet kihívásait.

 Téli éjszaka. A Hold alig pislákol a ködös éjben, a felhők mögül csak ki-ki kandikál néha. Nincs fény sötétség nélkül, együtt járnak ősidők óta. A sötétség ősi élménye egyenlő a félelemmel. A tudatlanság azonban nem a rosszat jelenti, hanem csak azt, amiről még nem tudsz. Amit még nem ismersz. Az ismeretlentől pedig fél az ember. Ha lecsendesíted az elmédet, kiszabadulsz a világból. Ha kiszabadultál, rájössz, Te magad vagy a világ, benne a fény és a sötétség örök tánca, s rájössz, nincs mitől félned. S ha már nem félsz, végre kinyithatod a szemed.

A köd a misztikum, a rejtett, a titokzatos ősi, láthatatlan világ szimbóluma. Ahol tündérek repkednek, manók és koboldok bújnak elő rejtekhelyükről, boszorkányok utaznak seprűn. A köd jótékony hatása elrejti előlünk őket. Vagy csak olyan frekvencián mozognak, amit mi nem látunk? Talán csak hinnünk kell bennük és megmutatják magukat? Akárhogy is van, a tél az az időszak, amikor szabadon engedhetjük a fantáziánkat, és átköltözhetünk a mesék birodalmába. Ha máskor nem, legalább amikor alszunk. Fagyos, téli éjszakán. Szép álmokat!:)

"Ne a pillanatnak, az örökkévalóságnak élj"

Az élet törvényei

Nincs külön lélek és anyag. Minden egy. Minden energia, ami anyagba mehet áll, majd ismét energia lesz belőle. Nincsenek külön fizikai és lelki törvények. Azért kell a fizikai törvényeket tanulmányoznod, mert így tanulhatod meg a lélek törvényeit. Minden törvény ugyanaz, a hatás és ellenhatás törvénye alapján működik. Ugyanez a lélek szintjén is működik, de mivel komplexebb, nem látod át. A fizikai világ megtanít az élet alapjaira. Ha felhő van feletted, számíthatsz rá, hogy esni fog. Ha az energia megváltozik körülötted, számíthatsz rá, hogy kihívás ér. Ha van egy hatás, az ellenhatást szül. Ez alapvető fizika. Minden cselekedeted, sőt minden gondolatod energiamintázatot alkot. Te nem egy élet vagy, hanem AZ ÉLET, ami különböző formákban jeleníti meg magát. A valóságunk ezek összessége. Melyik a valóság? A 6 hónapos, a 14 éves vagy a húsz évvel későbbi önmagad? Mind és egyik sem. Ha 200 évvel korábban létrehoztál egy energiamintázatot, és az most felbukkan, meg fogod érezni a sors hívását. Reagálnod kell rá. Ki kell javítanod az energiahiányt. Figyelj. Lép hátrébb. Tudd, hogy sorscsomóponthoz értél. Engedd, hogy hasson rád. Csak utána lépj. Tudni fogod, mit kell lépned.

Üzenetek

Mindenben van tanulság. Vagy semmiben sincs. Rajtad áll, hogy meglátod-e az üzenetet. Csak akkor kapod meg, ha fogadó állapotba vagy. Értékelni pedig csak akkor tudod, ha nem veszed magad, ezt az énedet túl komolyan. Az ego rossz tanácsadó. Engedd, hogy átáramoljon rajtad az érzés, akár negatív, akár pozitív. Ezek nem Te vagy! Te a mögöttük levő ÉLET vagy. Mindenki kaphat üzenetet, amit azután továbbítania kell. Mennyire szólhatsz bele mások életébe? Az üzeneteket át kell adnod, de mindenki szabad akarattal rendelkezik, amit tisztelned kell. Az üzenet átadása nem karma. A tanács viszont karma. Minél kevésbé látsz bele egy helyzetbe, annál kevésbé szólhatsz bele bárkinek az életébe. Figyeld meg: minél kevesebbet tudnak az emberek, annál jobban beleszólnak. A fejlettség fokmérője, hogy mivel belelátsz a dolgok mélyébe, hagyod az életet a maga természetes medrében folyni. Fejlettség egyenlő alázatosság. Alázatosság pedig: elfogadás és erő. Ahogy az eső esik, nem állsz ki és hessegeted el, mert ismered a gravitáció törvényét. Ha mégis azt teszed, csak magadnak ártasz, mert elázol.

Tanítók

 Képes vagy mindenkiben meglátni a szépet, az értékeset, a jót? Nem azt, amit Te akarsz rajtuk látni, hanem az önvalójukat. Képes vagy ellenségedben észrevenni a vándort, az örök útitársat, aki szívességet tesz neked azzal, hogy elárul, becsap, vagy otthagy? Képes vagy köszönetet mondani mindenkinek a leckéért? Képes vagy észrevenni azt, ami rád tartozik, és megkülönböztetni attól, ami nem? Képes vagy mindenkiben meglátni a tanítót? Mindenki képes üzenetek átadására. Ez nem a spirituális fejlettségtől függ. Mindenki különleges. Mindenki maga az ÉLET! Egy külön kis mikrovilág. Ezt kell tisztelni mindenkiben. Mindenkiben van életbölcsesség. Tanulhatsz a legostobább helyzetből is. Vagy nem tanulhatsz a legtragikusabból sem.

Adventures in Amsterdam

I have just returned. Here I am in the city of my dreams again! New adventures and experiences are waiting for me... I love this town, its atmosphere, its energy, its illusions.

First... I should find my place of accommodation. I know the address but that is all. It is not easy to look after the streets as my hands are full of bags, packages etc. I have to see the map of the town...

My flat could be in one of the old buildings near the big Cathedral. I am just in front of the Central Station. Where to start walking? At this time I don’t realize that my adventure No 1 is getting closer and closer...

I can’t find the name of the street on the map, I can’t even pronounce it, though some words I have learned in Dutch. Trying to ask people, nobody knows.

In the meantime, a boy comes to me, perhaps he can be from Marocco. He is standing behind me and asks something. As soon as I am turning on, he grasps my handbag and running with it just away. Some people are trying to help me and run after him. But he has disappeared. How can it be? He may be a drug user as many others in this town and needs money for drug.Amsterdam is not only the city of freedom, democracy, liberalism, individualism and tolerance - but also that of free (soft) drug use. Many young people come here on so called drug vacation and try drugs. Soft drugs are not prohibited, you can buy them in the nearest coffee shop. If you want. But why would you, if it is not prohibited? Hard drugs, however, are not accepted at all.

Of course these were not my thoughts that time... That time I did not realize that this was one of my most important first-hand professional adventure to experience deviance, the practical side of sociology and social work. The Taoists say: the life events are neither good, nor bad, it depends on how we view them. What this event means for me? To take first hand experiences about drug use and drug users, prostitutes and about this multicultural mixture of happiness of freedom and unhappiness of loneliness...

But at this moment I know nothing about the Red Light District and neither about other things...

Difficult to call in my memory how I felt when all my properties (cash, cards, passport, eye-glasses etc.) have been stolen. Fortunately, not my suitcase with clothes. To tell the truth, I am not nervous at all, just a bit exciting. But I am not afraid of anything.

It was Saturday afternoon and the soonest date I can go to the Academic Medical Center is Monday. Perhaps I should sleep in the streets? I don’t mind and I don’t care. My feeling is: now I am out of the society! At home I was a doctor and other people handled me according to my social status. Now I don’t belong to any social classes, moreover, I have no passport , no identity card, no money, in a word: I have no identity... It is similar to what I have read in an esoteric book: Time is now and Place is here. I live here and now. That is the perfect freedom.

I am going to the nearest police station. The policeman helps me to find the flat in question. However, when we arrive there, we can find just a message from the landlord: „I was waiting for you till 5. I am back next time on Monday.” It is 6 o’clock...

Soon I have to take my contact lenses out, and I have lost my eye-glasses as well as the fluid to which I use to put my lenses. Interesting, I am not nervous at all. Just let things to be happening...

Everybody is very kind to me: I have gotten the fluid to my lenses and I have been transported to a shelter. I can call my husband from the police station. He is very worried about me. I don’t want him to be nervous. It is my experience...

-2-

At the shelter... Also a big adventure. I meet here so many interesting people. A funny boy from a suburbian London, an even more funny Dutch sailer, a beautiful beaten Turkish girl, etc. Volunteers are working here. All are open-minded, intelligent and altruistic. We are living here like a big family. Soon I make a friendship with the Turkish girl,her husband is a cocaine user. She speaks neither Dutch not English. We can even manage somehow to understand each other. She also invited me to a Turkish restaurant. Many Turkish families come here to Holland and form a special subculture. Anyway, Amsterdam is the city of subcultures. I also met an old schizophrenic woman, very intelligent (speaks English fluently) in other case, who gives me a necklace of gold. Still I wear it. Funny women... Who knows what schizophrenia is?

-3-

On Monday I am going to the Academic Medical Center. Louise, the Chair, is a very kind person, I already met her before. She is very sorry for me and invites me to her home to live with her family for a couple of days.

Another scenario: An old Baroque villa with own riverside. Moreover, a typical English couple, Louise’ friends, spend some days with us.

Typical English couple - typical English tea - a big South African dog - cats - all in Baroque style... From the underclass to the upper-middle class. A rapid social mobility! That is a dream, isn’t is?

-4-

Another scenario. I am going to my flat. That is in from of the big Cathedral and 5 minutes’ walk from the  famous Red Light District, the place of the famous prostitutes. My professional programme starts: going to Rotterdam, Utrecht, den Haag. Fascinating cities. In the evenings I am going to see walk in the streets of Amsterdam. I am listening the prostitutes in the shop-windows. They are indeed beautiful and exotic,  most of them are form Asia. I don’t fear of walking here alone, many people do the same, the Red Light District is a tourist attraction. When I go back to my flat I am crying. I feel lonely, I am absolutely alone here, flats are separated from each other, no neighbours. I am thinking about the prostitutes. I know that approx. 70% of them use hard drugs and 30% of them are infected with HIV. That is the world of illusion. The whole life is a kind of illusion. I am sorry for them and just crying and crying.

My daily activity is to experience public health programmes for drug users, prostitutes, deviants. I notice an ex-prostitute women suffering from AIDS. That is the other side of their lives... But what I like most: everybody handles the prostitutes and drug users like anybody else. „That is your life. You decide what to do. I respect your decision and just want to help you.” That is the philosophy in an individualistic society: The accept people what they are.

In the evenings I go home, thinking about trying a soft drug.  I have never done before. I will not even this time. I am alone here and I don’t know what can happen to me. Insteas I hear the music of the Cathedral’s clock and trying to cope with my experiences.