Egy olyan történetet mesélek most el, amit ún- módosult tudatállapotban tapasztaltam meg. Nem, nem drogok vagy alkohol hozta létre, hanem egy lázas delírium. Sajnos a pontos időpontot nem jegyeztem fel, de 2012 előtt 1-2 évvel történt. Nem volt semmi előzménye, de egyszer csak rosszul éreztem magam, és elkezdett a lázam felfelé menni, egészen 40,5 fokig! Csak feküdtem az ágyban, és azon gondolkodtam, mit tegyek, hiszen semmilyen más tünetem nem volt. Nem fájt a torkom, sem a hasam. Viszont nagyon bágyadtnak és fáradtnak éreztem magam. A férjem volt velem, és meg volt ijedve, de nem tudta, mit tegyünk. Én azon gondolkodtam, hogy kit hívjak, ha a mentőket hívom, biztosan a fertőzőre visznek. Ahogy ott feküdtem, a nagy hidegrázás közepette egyszer csak azt éreztem, hogy a tudatom kiröppen, és hirtelen kettéhasadt a valóság. Tudtam, hogy itt vagyok, de beleláttam egy másik valóságba is, mintha ott is éltem volna. Nem mintha filmet néznénk, hanem ott is magam voltam. Méghozzá abban a kisvárosban, ahol gyermekkoromat töltöttem, egy csodálatos nagy házban. Meglepődtem, hogy kerülök én ide?! Rokonokkal találkoztam a házban, akik már nem élnek ezen a Földön, de nem lepődtek meg, hogy itt látnak, mintha ez az Énem mindig is itt lett volna. Mindenki ott volt, akit szeretek ebben az életben, nemcsak a nagymamám, a szüleim, hanem a gyermekeim is. Ami érdekes, hogy ők most a macskáim. Ez elég furcsán hangzik, beismerem. Ezért igyekszem megmagyarázni.
Kezdettől fogva tudtam, hogy a macskáim fontos szerepet töltenek be az életemben, és hogy van valami mély kötődésem hozzájuk. Amikor az első macskám eltávozott, nagyon megrázott bennünket a férjemmel együtt. Sokat olvastam utána, a jelenlétét is éreztük sokáig, üzeneteket is küldött, és egy álomban a (felnőtt) fiamként találkoztam vele. Ebben a másik valóságban sebészként dolgozott, és valamiféle fontos szerepet töltött be a dimenziók közötti kapcsolattartásban. Nekem is furcsa volt ez az egész, de Seth könyvében olvastam róla, hogy a lélek tudatának egy részét képes állati alakban is megjeleníteni -- ez nem lélekvándorlás, hanem a lélek különböző formában való megjelenítése.
Ebben a másik valóságban hihetetlen nyugalom és szeretet volt! Ez emberi ésszel felfoghatatlan. Azóta is hiányzik, hiszen itt a Földön ez nem lehetséges. A feltétlen szeretet, ahogy Müller Péter mondja: egységélmény. Reggelente az egész család összeült a nagy asztal köré, és közös meditációval kezdtük a napot. Én ugyanazzal foglalkoztam, amivel itt, de a feladatunk az volt, hogy ezt az itteni Földet segítsük. Ha pl. írtam egy könyvet, az átkerült ide ihletként és itt is megírtam (talán ezért ment olyan könnyen az írás...). Ha valakivel beszélni akartam, csak rágondoltam, és megjelent a holografikus képe, és telepátiával tudtam vele beszélni. Az egész egy csoda volt! Miközben ott feküdtem az ágyban, felpörgetett állapotban folyamatosan "tudósítottam" a férjemet, hogy mi történik a másik valóságban. Azóta is hiányzik ez a világ, de nem sikerült visszajutnom, 2012 után pedig a bezárult spirituális kapuk miatt a spirituális élményeim lecsökkentek. Persze, jó volt "itt lenni", de emiatt még nehezebb elviselni ezt a szenvedésekkel teli, pokoli földi életet! Ugyanakkor jó emlékezni, és remélem, ha innen egyszer elmehetek, egy ilyen világba kerülök.
