Zaklatás, erőszak -- biológia és kultúra

Zaklatás… hatalommal való visszaélés… Már napok óta visszatérnek bennem a gondolatok ehhez a témához, és úgy gondoltam, nem tartom magamban. Viszont nem nyilvánítok egyöntetű véleményt. Nem is lehet! Amit most pontokba szedve leírok, azonnal meg is lehet cáfolni, akár én is meg tudnám ezt tenni. A célom inkább az, hogy lássuk, milyen sokféle oldala van egy-egy emberi problémának, és nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, mert az rólunk (is) szól! A közösség portálok, az internet világa iszonyú kárt tud tenni ezen a téren is.

1. Ha bűncselekmény történt, az a hatóságokra (rendőrség, bíróság) tartozik, nem feltétlenül a nagy nyilvánosságra. Amíg be nem bizonyított, megillet mindenkit az ártatlanság vélelme.
2. A net egyik funkciója, hogy mindenféle negatív mocskot azonnal kiírjunk magunkból. Vajon jól járunk ezzel? Sokszor igen, hiszen nem fojtjuk magunkba (Freud bácsinak ebben igaza volt, az tényleg ártalmas), most az sem gond, ha nincsenek barátaink vagy nincs pénzünk pszichológusra, nosza „ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Öntsük rá a negatív gondolatainkat mindenkire! A sok marha meg majd elolvassa, és további negatív gondolatokat indít el benne.
3. Az ember alapvetően egy állatfaj. Persze, felépítettünk egy civilizációt, a kultúra is formál bennünket (meg mi is a kultúrát ugyebár). Ez annyit jelent, hogy úgy teszünk, mintha kultúráltak lennénk. A szocializáció legfontosabb funkciója elsajátítani a képmutatást. Aki erre nem képes, azt deviánsnak minősítjük. Na nem mintha a többség különb lenne, de tud viselkedni! Persze nem mindig... Ilyenkor jönnek a leleplezések, a botrányok. Tömkelegével! Vajon miért? (lásd a 3. pont első mondata, azért!).
4. Biológiai lények is vagyunk és kultúrlények is (vagy legalábbis szeretnénk…). Ezt a kettőt pedig valahogy nem tanultuk meg még egyeztetni, harmonizálni. Ilyen pl. a hatalom kérdése. Mivel a hatalomnak biológiai funkciója is van, alig van olyan ember, aki ne élne vele vissza. Tegyük a kezünket a szívünkre, ismerünk olyan embert, akit a hatalom nem rontott meg? Én ismerek párat, de azt vagy megbuktatták, vagy maga hagyta ott, vagy meghalt. A hatalom torzít. Lásd Zimbardo börtönkísérletét és a háborúk történelmét, de ne csak a történelmi tényeket, hanem a mögöttes döntéseket is. Ja, persze, a rossz emberek kerültek hatalomra, a jók pedig szenvednek. És persze mi vagyunk a jók, és mindig mások a rosszak. Amit Jézus tanított erről, azt felejtsük is el. Ja, már el is felejtettük…
5. Vajon a hatalommal való visszaélés csak a férfi dominancia velejárója? Hímsoviniszta tevékenység, amit a gazemberek megszoktak az évszázadok során? Ideje helyretenni őket? Persze könnyű dolgunk van, hiszen ők nem állhatnak ki saját magukért, mert akkor rögtön nőellenesek lennének. Az meg ugyebár politikailag nem korrekt… Pedig a hatalommal való visszaélés ugyanúgy a nőket is elkapja, és talán más eszközöket alkalmaznak, néha alattomosabban és sunyi módon, de ők is piszokul meg tudják ám félemlíteni az alattvalókat... bocsánat beosztottakat… nemtől függetlenül! De hát ki venné ezt zokon szegény asszonyoktól, hiszen még mindig el vannak nyomva, ők a világ négerei, szenvedtek eleget az évezredek során az „ostoba férfiaktól”. Bezzeg ha ők lennének a vezetők, minden megoldódna, béke honolna és szeretet…
6. Szexualitás… ezt utoljára hagytam, talán el sem olvassa senki itt a végén… Na ez pont az a területe az életnek, ahol a biológia és a kultúra nem egyezik, és ebből iszonyatosan sok probléma születik. Sőt, mondhatni emberi létünk legfontosabb és gyakran megoldhatatlan problémái. Csak nézzünk körül, milyen férfi-nő kapcsolatokat látunk. Miért? Mert nem tudjuk, hogyan viselkedjünk nőként és férfiként. Nem viselkedhetünk úgy, mint az állatok, hiszen kultúrában élünk. Vagy mégis?! Mert bizony, néha úgy viselkedünk. Aztán irulunk-pirulink, szégyenkezünk, de hát az ösztönök ugyebár… Az állatvilágban hím dominancia van, többé- vagy kevésbé, legalábbis a „rokon” fajoknál (még mielőtt eszünkbe jutnának a rovarok…). Az állatok szexuális élete sokkal egyszerűbb, nincsenek a kultúra által meghatározott nemi szerepek (ez a gender témakör ugyebár, ami nálunk egyfajta szitokszó, habár a lakosság 80%-a nem érti, mit jelent…). De mit várnak el a férfiaktól a nők a kulturált világban? Legyenek alfák, erősek, aktívak, dominánsak, gondoskodók. (Még a szürke nemtudomhány árnyalata is belefér…) Csak ne legyenek tutyimutyik, sugározzon belőlük a tesztoszteron. De azért ne túlzottan, mert ha agresszíven nyomulnak, akkor az már gáz…. Hol a határ? Hát az jó kérdés… Pedig ezek az ősi ösztönök ott vannak bennünk, és nem feltétlenül a virágcsokor meg a gyertyafény formájában kell megnyilvánulniuk.
7. Nemi erőszak, zaklatás… képesek vagyunk elmagyarázni a fiataloknak, hogy miért vannak ezek? És itt most nem a jó ember/rossz ember kategóriákra gondolok (ja, az a Star Wars…), hanem az állati természetünkre, és hogy milyen erőfeszítést jelent a számunkra embernek lenni. A legtöbbször nem is sikerül. Tanultunk valaha a hatalom természetrajzáról? Hogy az erősebb állatból mit vált ki a gyengébb? Ja, hogy ez csak az állatokra érvényes?! Hát nézzünk körül a való világban! Legfeljebb csak egyesek megtanulják kezelni. És pont ez lenne a kulcs!

Linearitás és agyműködés

Folytatva az előző téma gondolatmenetét... Úgy néz ki, másfajta fejlődési vágányra tértünk át. Vajon mi lehet ennek az oka? A spirituális világ eltűnése nem lehet véletlen. Ahogy Teilhardt de Chardin mondta: „Mi nem emberi lények vagyunk, akik spirituális tapasztalatokat élnek át, mi spirituális

lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokat szereznek.” Csakhogy lehet-e technikai fejlődés spirituális fejlődés nélkül? Mire megyünk külső segítséggel, miközben az egyébként is csökevényes agyunk még inkább leépül? Soha nem leszünk képesek olyan matematikai feladatok elvégzésére segítség nélkül mint a mesterséges intelligenciák. A mi agyunk nem erre lett kitalálva. De akkor mire?! Az Igazság odaát van... itt mi csak találgatni tudunk. Az agy linerális gondolkodásra képest. Amikor büszkék vagyunk arra, hogy képesek vagyunk egyszerre több dologra is odafigyelni, azaz a multitasking-re, valójában nem vagyunk. Ilyenkor ide-oda csapong a figyelmünk, és közben a képessége romlik. Az agy linearlitása miatt soha nem lehetünk racionális lények, hiába állítjuk az ellenkezőjét! A linearitás miatt soha nem látunk át bizonyos mennyiségű adatokon túl létező valóságot, nem vagyunk képesek eligazodni, optimális döntést hozni. A technika világában hiába van már túl sok információ, a linearitás megakadályozza a szintézist. Az MI képes a linearitáson túlmenni. Egyvalamire azonban nem képes. A teremtésre. Erre csak mi, élőlények vagyunk képesek. Más kérdés, hogy mire megyünk vele?!

A spirituális fejlődés biztosítaná a fokozott irányítását az agy felett. Csak ennek segítségével lehetnénk képesek meghaladni a linearitást, a technikai fejlődéssel nem. Most mégis ez történik. Volt rá 300 000 ezer évünk, hogy a racionalitást és a spiritualitást harmóniába hozzuk. Nem sikerült! A spirituális fejlődés egy ponton túl nem szolgálja a racionális fejődést, sőt, éppen ellenkezőleg! Leépíti. Sok olyan spirituális úton elinduló embert ismerek, akik belehülyülnek, szó szerint, az elmeosztályon kötnek ki, vagy teljesen felőrlődnek és elvesztik a realitásérzéküket, másokat manipulálnak üzleti érdekből. A spiritualitás ma még okkult tudomány, a hit rendszerébe tartozik. Képtelenek vagyunk megküzdeni e kettősséggel! Ha racionálisak vagyunk, elfordulunk a spirituális valónktól, éppen emberségünket veszítjük el. Ha spirituálisak vagyunk, nem tudunk észszerűen gondolkodni. Mindkettőre szükség lenne, de erre nem vagyunk képesek. Talán egyedsül a rendszeres meditáció képes arra,hogy az agyunkat is fejlessze és a tudatunkat is tisztítsa. Csakhogy minden, ami spirituális, annyira ködös, át nem látható. A racionális szintén ködös, mert nem áll rendelkezésünkre elég információ, éppen a linearitás miatt. Vegyük példának az orvoslást. Soha nem tudunk eleget, hiába tanulunk egyre többet. A képalkotó diagnosztika és minden más eljárás csak az adott pillanatot rögzíti, és mindig csak egy adott részletet. Marad a technikai fejlődés, hiszen az MI képes lesz jobb diagnosztikára, sokkal több információt gyűjt be és rendszerez. Műtéteket is pontosabban fog végezni. Ez a megfelelő út? Vagy majd ember-gép hibridek jönnek létre, a poszthumán lét? Tanácstalan vagyok egyelőre...

Szingularitás és az ember: Út a poszthumán lét felé?

Egy szingularitás küszöbén állunk... A technikai fejlődés megállíthatatlanul és exponenciális mértékben tör előre. Persze, ez sok tekintetben hihetetlenül jó, megkönnyíti a munkánkat és a mindennapjainkat. De mi lesz az emberi oldalunkkal? Hogyan fog ez hatni a személyiségfejlődésre? A viselkedésünkre? Társas kapcsolatainkra? Megmaradunk-e embernek, vagy sci-fi módra valami "poszthumánokká" válunk? A kapcsolataink virtuálissá válnak? Lesz-e igényünk egyáltalán másra? Vannak olyan technikai újítások, amelyek akár a személyiségünket is fejleszthetik, illetve erre is használhatjuk, mint pl. a zenehallgatás, az elektronikus könyvtárak, és megannyi új applikáció. A technikai segítség elsorvaszthatja a memóriánkat, de fel is használhatjuk pl. memóriafejlesztésre vagy készségfejlesztésre. Mennyire vagyunk tudatában annak, hogy mindez rajtunk (is) múlik? A döntés a miénk. Vagy mégse?

 Sokszor gondolok vissza 2012-re, amikor azt vártuk, hogy megtörténik egy spirituális váltás, egy spirituális szingularitás. Nem történt meg, ami nagy csalódás volt. De vajon tényleg nem történt semmi? Vannak akik szerint igenis történt, és ez már egy új energia, a spirituális ébredésé. És ugyan ez miben nyilvánul meg? Az emberiség elbutulásában? Vagy éppen a technikai fejődésben? Ha körülnézünk, azt vehetjük észre, hogy valóban történt változás. Méghozzá drasztikus. A spiritualitás szinte teljesen eltűnt a Földről. Mintha minden "entitás", akik korábban segítették a Föld spirituális fejlődését, elment volna. S vele együtt a spiritualitás is eltűnőben van. Igény lenne rá, de a megvalósításra nem alkalmas többé a Föld. Más lett az energiája, ilyen értelemben ez tényleg más energia, de ez a materiális energia felerősödése. Mintha a kísérlet új vágányra került volna át, a spirituális fejlődés útjáról a technikai és materiális fejlődés útjára. Nincs segítség. Magunkra vagyunk hagyva. Még akár jól is elsülhet, a jövő nyitott. A technikai fejlődést használhatnánk spirituális fejlődésre is. Csakhogy ez a fajta segítő energia eltűnt! Mi célt szolgál mindez, a kísérlet? Ennek lényege el van zárva előlünk. 

 

Vannak, akik ellent mondanának, hiszen a spirituális tanítók még itt vannak, van chanelling is, könyvek is jelennek meg ebben a témában, előadások vannak. Az igény megmaradt, hiszen (még) emberek vagyunk), ezért ez a fajta üzlet is megmarad. Csakhogy ez sokak számára tényleg  megélhetési üzlet, vagy hazugság. A vallás is elvesztette spirituális jellegét, sok esetben hatalmi tényezővé avanzsált. A közvetítések nagy része szemfényvesztés, de annyira akarunk hinni benne.... A valódi spirituális tanítók nem hazudnak, és a tudati szint változására helyezik a hangsúlyt. A meditáció ilyenfajta használata valóban segíthet. Csakhogy erre sem alkalmas mindenki, még a környezet meg az életmódunk sem. A technicizált jövő nem arról szó, hogy önmagunkat fejlesztve elkerüljük a betegséget vagy spirituális módszerekkel gyógyítsuk a testünket és a lelkünket, hanem hogy a technikai újításokkal kívülről javítsuk ki a hibákat. A spirituális tanítókat felváltották  a motivációs trénerek és a coachok. Legyen önbecsülésünk, erősítsük az Ego-nkat, hiszen egyszer élünk, éljünk jól! Bár most már egyre tovább élhetünk, szerveket printelhetünk, lecseréljük a végtagjainkat, májunkat, társunkat. Vagy egyszer akár elérhetjük a halhatatlanságot is, de

 nem a reinkarnáció útján, hanem a technikai újításokkal. Hiszen minek testetlenül lékekként élni, ha nem élvezhetjük az élet örömeit? 

Nyitott a jövő, nem lehet tudni a kísérlet eredményét. Itt a kísérleten van a hangsúly! Spiritualitás ide vagy oda, ha most nem is érezzük, hogy spirituális lények vagyunk, egyszer majd úgyis kiderül az igazság. Talán jobb lenne úgy élni, hogy ennek végig tudatában legyünk! Akár talán nem veszünk el a szingularitás áramlatában.