Fény és sötétség
Amint az előző bejegyzésemben
közvetítettem Kryon gondolatait: a fény és a sötétség csak két energiafajta,
amelyek megfelelnek a vonzásnak és a taszításnak, mint a gravitáció és az
antigravitáció. Mi viszont nem így érzékeljük őket, hanem jónak és rossznak.
Valóban azok? Semmiképpen! Csupán az erő és ellenerő megnyilvánulásai a
dualitásban. A sötétséget „rossznak”, a Fényt „jónak” tartjuk, és úgy gondoljuk,
„Isten” pedig (akármit is értünk alatta) a legfőbb Jó. Pedig egyáltalán nem ez
a helyzet. A sötétség és a fény csak a dualitásban létezik, a Forrás pedig
(amit/akit nevezhetünk akár Istennek is) túl van a dualitáson, azaz mindent magába
foglal. A Forrás nem a Fény, a Forrás a Megnevezhetetlen, ami mindent magába
foglal, azaz maga a Semmi, amiből Minden lesz/van. Ez az, ami emberi aggyal
megfoghatatlan. A Meditáció legmélyén megérezhetsz ebből valamit, de
racionálisan felfogni nem tudod. A dualitás világában viszont, annak
fenntartásához szükség van mozgásra, azaz erőre és ellenerőre, vonzásra és
taszításra. Ez tartja életben a Létet, a Világot.
Jó és rossz
Ha csupán erők mozgásáról van
szó, miért érezzük negatívnak és pozitívnak, jónak vagy rossznak? Mert az
egyéni tudatok viszonyulásként élik meg a vonzást és a taszítást, a vonzást,
ami közelít a Forráshoz, „jónak” és szeretetteljesnek érzik, hiszen az Egységbe
vezető utat jelenti számukra. A taszítás eltávolít a Forrástól, ami viszont az
Ego-t erősíti benned, a saját identitásodat, az Egyéni létedet. Na ezért
szereti az ember a „rosszat”, bántani másokat, drámázni, ezért imádja a
konfliktusokat, az agressziót, ezért van szüksége versengésre és mások
legyőzésére, hogy erősítse saját identitását, különálló létét. Sőt, Tóbiás közvetítésében olyasmire is utal, hogy a bánatra, pl. a gyászra, negatív érzésekre és gondolatokra éppen az egyensúly miatt van szükség, különben összeomolna az Univerzum (vagy Multiverzum). Nincsen fény árnyék nélkül. Persze, mint azonban
tudjuk ez csupán ILLÚZIÓ! Valójában csak az Egy(ség) létezik, ezért a taszítás
energiáját felhasználni saját identitásunk megerősítésére csak önbecsapás, ami
KARMÁT szül. Ez nem büntetés, csupán tapasztalás, hiszen ha a taszítás útját
választod, meg kell tapasztalnod a Forrástól való eltávolodást, ami a SEMMI, a
magány, a NEMLÉT felé vezet. Ennél ijesztőbb nincs! Tiszta luciferi helyzet: engedsz a kísértésnek elhiszed, hogy halhatatlan és erős vagy (vagy akár leszel halálod után, feltámad a már eltemetett tested). Utána viszont jön az ár, amit fizetned kell: megtapasztalása saját jelentéktelenségednek, és a Forrástól való eltávolodásnak, hiszen a pöffeszkedő Ego valójában csak eszköz. Aki ezt megtapasztalja, majd megtanulja kezelni a
taszítást, és nem akar a Semmibe visszasüppedni. Mindebből az is következik, hogy nem lehetsz csak "jó". (Egyáltalán mit jelent "jónak" lenni? Ha megeszed a spenótot, akkor már jó vagy? Ha elfelejted levinni a szemetet, akkor már "rossz"?). Mivel fény és árnyék együtt jár, nagyon is igaz az a mondás, hogy minél közelebb vagy a Fényhez (illetve Istenhez eredetileg, ha őt képzeljük legfőbb Jónak), annál inkább közeledik hozzád a Sátán (azaz a "Fő Gonosz"). Itt csak arról van szó, hogy a vonzással egy ellentétes erő is fellép, ami taszítást eredményez az egyensúly érdekében. A dualitás világában ez elkerülhetetlen. Erről írja Seth, hogy ők megtanultak átutazni az energiákon, érzelmeken, nem alakítják át jóvá és rosszá, az energia egyszerűen csak energia...
Hatalom?
Mindez válasz arra is, miért
szeretik az emberek a HATALMAT. Amikor mások felett győzedelmeskedsz, saját
Ego-dat, saját létérzésedet erősíted. Ez persze becsapás, mert az önálló Egyéni
Lét csak illúzió, de ilyenkor erősnek és legyőzhetetlennek érzed magad, hiszen
igazad van, (látszólag) a te akaratod érvényesül. Hatalmas vagy, különbs másoknál, sokan imádnak, rajonganak érted, ilyenkor azt hiszed, Örökkévaló vagy.
Pedig az Ego-d nem az, hiába nyertél, ez illúzió csupán, hiszen minden
folyamatosan változásban van, nem marad így semmi. Egyéni szinten Te csupán egy
projekt vagy, egy virtuális File, ha ezzel a személyiséggel azonosítod magad,
ami persze mivel pillanatról (és évről évre) változik, nem is létezik igazán.
Te nem ez a személyiség vagy, hanem a Megfigyelő, az Egy, ami viszont
Megfoghatatlan a számodra, persze, hogy ragaszkodsz a saját kis tyúklépésnyi
életedhez az utolsó leheletig. Pedig az nem is a tiéd! Te a számítógép
vagy, nem a file, amivel azonosítod magad. A valódi hatalom nem mások
legyőzése, hanem a teremtés erőinek birtoklása, amivel viszont az ember nem
rendelkezik. Miért nem? Mert nem tud élni vele. Csak visszaélni, mert az Ego
nem tudja meghaladni azt a nézőpontot, ami ehhez szükséges. Csak egy
multidimenzionális entitás képes átlátni a történéseket és a lét/nemlét,
sötétség/világosság dualitását, a jó/rossz illúzióját. Amit egyébként csak
azért érzékelsz, mert az érzésekkel vagy képes felfogni az energiákat, azaz
viszonyulásként.
Energia és anyag, a teremtés
hatalma
Minden energia, az anyag is.
Akkor mégis mit nevezünk anyagnak? Ugyanarról van szó, csak két nézőpontról
(vö. Heisenberg határozatlansági törvényét: valaminek vagy tömege van, vagy
sebessége, statikus vagy mozog). Valójában persze mindkettő, de akkor
„szilárdul” valami anyaggá, ha megfigyeled, azaz amikor „megteremted”. A valódi
hatalom a teremtés hatalma, amikor tudatosan teremtesz, tisztában vagy azzal,
mit hozol létre, és képes vagy érte felelőssége vállalni. Persze, emberi aggyal
ez roppant nehéz... A Forrás az, ahonnan a teremtés ered (Abraham szerint: Örvény). Ebből következik, hogy csak akkor teremthetsz sikeresen, ha Megfigyelő üzemmódban vagy. Az Ego (Kryon: fátyol) eltakarja előled a lényeget... Megint eljutottunk oda, vajon miért vagyunk ilyennek
teremtve?! Na ez az, amire továbbra sincs válasz. Lesz valamikor egyáltalán? Kryon szerint: Mint
ahogy a kutyának nem tudod elmagyarázni az integrálszámítást, a végtelent sem
tudja felfogni az emberi agy. A végső kérdés továbbra is végső kérdés marad…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése