Ma reggel végiggondoltam, mitől is félek igazán. Magától a vírustól nem. Bár nem szeretek beteg lenni, többször voltam influenzás, egyszer meg olyan magas lázam volt, hogy deliráltam, de akkor sem féltem igazán. A haláltól nem félek (legalábbis a sajátomtól, a szeretteim halála már más kérdés), egyszer úgyis el kell menni.
Ami a legrosszabb, a kontrollálhatatlan helyzet. Ez vészhelyzet, ami beindítja a stresszreakciót. A stresszel való megküzdés sikere pedig sok mindentől függ. Egyéni képességektől (alapszemélyiség, élettani kapacitás, pszichológiai coping készség), kulturális viselkedési mintáktól (pl. egy adott kultúra társadalmi normái, szokásrendszere).
Kognitív szinten lehet valamelyest befolyásolni, de ez ennél mélyebb "zsigeri" (vagyis limbikus) szint. Érdemes a jól bevált technikákat gyakorolni (légzéskontroll, meditáció, relaxációs technikák, zene, torna), azaz "becsapni" az agyunkat, hogy nincs nagy baj. Miközben tudati szinten nem változik semmi (ami kell is ahhoz, hogy tudatos és megfontolt lépéseket tegyünk, és ne kezdjünk el irracionálisan viselkedni).
Most a túlélés a lényeg, de nem mindegy, hogyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése