Sokáig csak
sűrű, ködszerű foltokat láttam, s benne elmosódott árnyakat, majd a homályból
egy alak tűnt elő egyre élénkebb körvonalakkal. Légies alak volt, vakító fény
vette körül, s arcát csak aztán pillantottam meg egészen jól kivehetően, hogy
szemem hozzászokott az erős megterheléshez. A feje körül különösen éles volt a
fényhatás, a szentek glóriája jutott eszembe róla. Vagy talán az is volt? Átható
tekintete, harmonikus szépsége melegséget, bizalmat sugárzott felém.
- Mária...
Mária... - ismertem fel benne a Szűzanyát.
Elmosolyodott.
- Ne tévesszen meg a forma, leányom. Én csupán
a tudattalanod kivetülése vagyok. A lényeg mindig olyan formában jut
kifejezésre, amely leginkább alkalmas a lelki fejlődéshez szükséges gondolatok
közvetítésére. Máriaként valóban létező személy voltam egykor, de részesültem a
kegyelem állapotából, és többé már nincs szükségem megtestesülésre. Az általam
megnyilatkozó üzenet azonban örök szimbólummá lett az idők folyamán. Én vagyok
az alázatosság és az irgalom. Én képviselem az örök anyaszimbólumot, akit
mindenki megidézhet lelkében, hiszen ősanyaként egyúttal mindenki anyja is
vagyok. Az anya, aki feltétel nélkül szereti és elfogadja gyermekét, akár
zseniális, nagyratörő, tehetséges, akár félénk, szorongó, akár gonosz, másoknak
fájdalmat okozó. Én az egyetemes jóságot sugárzom mindenkinek. Aki felém
fordul, annak erőt és hitet adok. A jóság jóságot szül, a fény beragyogja a
sötét árnyak képzeletvilágát, megmutatja a valódi szeretetet. Az irgalom az
élet hajtókereke, a lélek tisztítótüze.
Hallgattam. Minden egyes szava a
fülemben csengett, hangja olyan kristálytiszta és finom volt, mint a patak
csobogása. Mint egész lénye. Mégis éreztem azt a hihetetlen erőt, amely
törékeny testéből felém áradt. Tudtam, hogy a test csak forma, mely oly sokszor
megtéveszt bennünket. A valódi erő nem a testből származik, hanem abból a
láthatatlan energiaáramlásból, amely mindenkit körbevesz, de csak kevesen
tudnak meríteni belőle.
- Mindig veletek vagyok, mint ahogy mindig is
veletek voltam, és leszek az idők végtelenjében. Lelkünk lényege sohasem vált
szét. Én mindig kész vagyok, hogy befogadjalak benneteket, mindig meghallom
segélykiáltásotokat. Ti fordultok el tőlem, és nem halljátok meg segítségemet.
Minden baj, kín, szenvedés eljut hozzám. Minden alázat, irgalom és megbocsátás
belőlem áramlik felétek. Ha lelketek hullámzását lecsillapítanátok,
meghallanátok szavam.
Annyi mindent szerettem volna
kérdezni tőle! Megismertem lelkem fejlődésének történetét. Merítettem a múlt
vizének kútjából. A szenvedés sebei még égtek bennem, de most már tudtam, hogy
nagyrészt én magam okoztam ezeket. Eljutottam oda, hogy a sok kérdés közül már
csak egy volt igazán fontos számomra. Mégsem tudtam, hogy kezdjem. Nem
tartottam magamat méltónak ahhoz, hogy az Ő tanácsát kérjem.
- Minden kérdés mögött ott lapul az egyetlen
ősi kérdés: hogyan nyerhetjük el a megváltást? - válaszolt ki nem mondott
kérdésemre, amin nem lepődtem meg, hiszen ő olyan érzékeny volt, hogy lelkem
apró rezdüléseire is reagálni tudott.
- A kereszténység csodálatos adomány.
Keresztségben élni annyit tesz, hogy nap mint nap vállunkra vesszük a
keresztet, és elfogadjuk, amit Isten nekünk rendelt - folytatta. - Egyedül a
hit, az isteni gondviselés feltétlen elfogadása az, ami által üdvözölhetünk.
Légzésem hirtelen felgyorsult. A
feltétlen elfogadás a modern kor szellemétől annyira idegen volt, hogy nem
tudtam, mit is gondoljak róla. Ellentétes gondolatok kavarogtak bennem. A
kereszt mindenkinek mást jelent. Hogyan lehetek biztos benne, hogy helyesen
cselekszem?
- Isten velünk van, és mint egy lámpás,
mutatja az utat. Egyetlen percre sem hagy magára senkit sem. Csak rajtunk áll,
hogy meglátjuk-e ezt a parányi fénysugarat. Ha a lelkünk tiszta, nem terhelik
alattomos és ártó gondolatok, bármikor képes magába engedni a legmagasabb rendű
fénynyalábot, s akkor kegyelmi állapotba kerülünk. De ha elfordulunk, a Gonosz
ránk talál, s bűnös gondolataival megfertőzi a legtisztább lelket is.
Ekkor értettem meg pontosan a lélek
működésének alaptörvényét, amely hasonló, mint egy rádiókészüléké. Az éterben
különböző frekvenciájú hullámok keresztezik egymás útját. Mi ott ülünk a
keresőgombot csavargatva, s csak azokat a hullámokat tudjuk befogadni,
amelyekre a vevőkészüléket ráhangoljuk.
- Ha a jóság és az alázatosság hullámhosszára
állítod a lelkedet, arra az energiára hangolódsz rá, amely ezt az
energiaszintet közvetíti. De ha a Gonosz hívószavára hallgatsz, sötét erők
áramlanak hozzád, és lelked beszennyeződik.
Eszembe jutott, hogy mennyi bűnt
követtem el korábbi életeimben, s közöttük a legszörnyűbbet, az árulást, amely
más ember halálát okozta. Bármennyire is tudtam, hogy cselekedetem a Gonosz
megnyilvánulása volt, én pedig az ő eszköze voltam, ez semmiképpen nem mentett
fel az igazságszolgáltatás alól. Életemet a tett után betöltötte a bűntudat,
megnyomorította a lelkemet, és öngyilkosságba kergetett. Mindent elölről
kellett kezdenem. Sok mindent meg kellett tapasztalnom, míg kiégtek belőlem a
befolyásolhatóság csírái. Később már nem egy esetben sikerült felismernem a
Gonosz csábításait, de éppen lényének mibenlétével nem voltam tisztában.
- Fény és árnyék, jó és rossz, Isten és Sátán,
megbocsátás és bűn; mind megannyi párhuzam az élet két ellenpontján. A fény az
isteni utat mutatja meg, a rossz eltérít attól. Gonosz az, ami eltávolít
Istentől, az élet végső lényegétől. Azért nem találtad meg eddig a Gonosz
valódi mibenlétét, mert nem tettél különbséget hit és vallás között. A hit az
egyetemes istentudatra ébredés, a vallás az Istennel való kapcsolatfenntartás
gyakorlati megvalósulása. Olyan szertartássorozat, amely segít a lélek
megtisztításában. De minden vallás magán hordozza annak a történelmi kornak a
jegyeit, amelyben kialakult és továbbfejlődött. A vallásos gyakorlatok csak
akkor nyernek valódi értelmet, ha a hithez akarsz általuk közelebb jutni.
Ellenkező esetben üres kagylóhéjak csupán, amelyekben nem találod meg az élet
csíráját.
- De a bűnök bocsánata... - suttogtam,
sírással küszködve. Ismét eszembe jutott halálos bűnöm, mellyel a
legszeretettebb személy életét kioltottam. A kor szellemében és sorsom hívására
jártam el, s akkor nem is tudatosult bennem, micsoda rettenetes csapdába
kerültem.
- Egyetlen bűn van csak, az összes többi ennek
megnyilvánulása. Az ősbűn az Istentől való elfordulás. Amikor másoknak ártunk,
Istennek ártunk, és önmagunkra hozunk bajt. Tudatosan ilyet senki nem tesz
önszántából. A kegyelmi állapot azt jelenti, hogy rádöbbenünk, Isten és mi
egyek vagyunk. Ha ez tudatosul bennünk, soha többé nem tudunk ártani senkinek,
mert azzal saját fejlődésünket hátráltatjuk. Ha pedig nekünk ártanak, teljes
szívvel meg tudunk bocsátani, mert ami örök bennünk, azt semmi és senki nem
sebezheti meg. A gyűlölet és bosszúvágy helyét átveszi szívünkben a sajnálat,
hiszen az ártó lény saját fejlődését akadályozza... Az ember nem bűnös
eredendően, csak zavarodott, s ha nem elég állhatatos és erős, könnyen
megnyitja lelkét a Gonosznak. De bármit is követtünk el, hinnünk kell, hogy van
lényünknek egy örök lényege, amelyet bűn nem terhel. A gonosz erők ezt sohasem
tudják megérinteni. Bármi történjék is, lelkünk középpontja bűntelen és tiszta
marad. A Gonosz azon nyomban távozik, ha elfordulunk tőle. Megérti, hogy nincs
többé keresnivalója nálunk.
- Mégis, hogyan tudunk önmagunknak
megbocsátani?
- A Gonosz kísértése csak a lelkünk sötét
oldalát tudja megérinteni, a kegyelmi állapot ellenáll a legsötétebb erőknek
is. A bűn provokáló injekció, mely felszínre hozza a gyenge pontokat, és
rámutat a bennünk lappangó kételyekre. Isten felhasználja a Gonosz csábításait,
de nem ellenünk, hanem értünk. Tükröt tár elénk: lássátok, ilyenek vagytok... A
szenvedés tisztítótűzében lelkünk egyre könnyebbé vágyik, amelyet már kevésbé kötnek
az anyag indulatokkal teli sóvárgásai…
Még szerettem volna megkérdezni
tőle, hogy miért történik ez az egész, mi indította el az életet. Éreztem
azonban, hogy erre a kérdésre a választ tőle már nem kaphatom meg.
- Most mennem kell, lelked frekvenciái
mélyülnek. Néhány pillanat még, és megszűnik a kapcsolat közöttünk... - mondta
egyre halkuló hangokkal, míg teljesen eltűnt a szemem elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése