Este hétkor
egy ismeretlen utca hatalmas háztömbje előtt várakoztam, de nem telt el két
perc, barátnőm, Shirley pontosan a megbeszélt időpontban meg is érkezett. Mitra,
a féli angol, félig indiai idős hölgy egy ismerősénél lakott, a ház egyik hetedik
emeleti lakásában. Csengetésünkre ő maga nyitott ajtót, és bevezetett bennünket
a hátsó szobába, amely ilyenkor egyfajta szalonként funkcionált. Mitra korát
szinte lehetetlen volt megállapítani, ötven és hetvenéves egyaránt lehetett. A
keze azonban elárulta, hogy inkább az utóbbihoz állt közelebb. Arcvonásai
alapján inkább angolnak nézett ki, de bőre és haja sötét volt. Égszínkék
szemében az örökkévalóság harmóniája tükröződött. Talán ez az a harmónia, amit
mindig is kerestem? - vetődött fel
bennem. Hátha megtudom az eredetét, és így megtalálom a végső nagy titkot?
Mitra indiai teával kínált
bennünket. Mindhárman egy nagy gyékényre ültünk, így jól megfigyelhettem őt.
Rendkívül egyszerű teremtés volt, haját hátul fonatban viselte, öltözéke
mindössze egy vékonyszövésű száriból és bőrsaruból állt. Füstölőt gyújtott,
melynek csípős-fanyar illata a kelet varázslatos világának illúzióját keltette
bennünk. Egy pillanatra el is tűnődtem: hol vagyok? Megint ugyanaz az élmény
érintett meg, mint séta közben fiatal lányként, mintha téren és időn kívül
lettem volna. Egy másik dimenzióban. Talán egy másik világban...
Megtudtam, hogy Mitra egy gazdag
indiai család egyetlen gyermeke, indiai, pakisztáni és angol ősökkel, aki
azonban nem az élet könnyebbik oldalát választotta, hanem szabad akaratából a
nők elnyomása ellen harcolók táborába állt. Okos és művelt volt, aki nemcsak a
keleti filozófiában volt járatos, hanem behatóan tanulmányozta a nyugati
bölcseket is. Számos amerikai egyetemre hívták meg vendégoktatóként, mégis azon
indiaiak közé tartozott, akik nem nyugatiasodtak el, hanem mindvégig megőrizték
sajátságos kultúrájukat. Bárhol is volt, rövid időn belül megteremtette a maga
kis Indiáját, a számos apró kis tárgy, melyekkel körülvette magát, mind-mind
ezt a célt szolgálták.
- Ti, nyugati emberek, túl sokat töprengtek -
állapította meg, mikor megkérdeztük tőle, hogyan érzi magát, ebben az övétől
annyira eltérő kultúrában. - Mindennek meg akarjátok tudni a végső értelmét. Ám
amikor ott van előttetek, nem akarjátok elhinni, mert annyira egyszerűnek tűnik
a megoldás, hogy tovább töprengtek rajta. Miért gondoljátok, hogy a világ azért
lett kitalálva, hogy mindent megfejtsetek belőle?
- Minden ember harmóniára vágyik. Ezt
keressünk szüntelenül, mindenben és mindenhol - válaszolta Shirley.
- Azt mondjátok, meg kell keresnünk a
harmóniát. A harmónia számotokra valami olyan dolog, ami mindig másutt van.
Sohasem ott, ahol éppen vagytok. Elindultok hát, mert azt hiszitek, minél
messzebbre juttok, annál közelebb kerültök a vágyott harmóniához. De amikor már
elég közel érzitek magatokat hozzá, hopp, elillan a szemetek elől. Így hát
kezdődhet elölről a vándorút, a végtelenségig...
- Ezek szerint a harmóniát sohasem lehet elérni?
- kérdeztem meglepődve.
- Dehogynem, csakhogy ehhez nem kell
keresnünk. A harmóniát először önmagunkban kell meglátnunk, mindentől
függetlenül. Mert bennünk van, örök időktől fogva, mindig és mindenhol. Létezik
egy ősi szimbólum, valamennyi szimbólum végső eredete. Ez a mandala. Egy körből
áll, melynek középpontja kitüntetett jelentőséggel bír. Ez a pont, melynek
nincs valódi kiterjedése a térben, mégis minden teremtett világot magában
foglal. Minden e körül a középpont körül kering, és a mozgása során mindvégig
kapcsolatban marad vele. Az indiai teremtésmítosz szerint a világ keletkezése
úgy történt, hogy elszakadtunk a középponttól, és körbe-körbe vándorolunk azóta
is, mert nem vagyunk tudatában annak, hogy ezzel a középponttal kapcsolatban
vagyunk. Van egy helyzet, amikor már annyira eltávolodunk tőle, hogy
megérezzük, vissza kell fordulnunk. Ez a krízis. Felébred bennünk a tudatosság,
és rálépünk az Útra. Az Út a középpont felé vezet, vissza. Utunk tehát a
középpontból visszavezet a középpontba.
- De miért távolodtunk el a középpontból? -
szólaltunk meg Shirleyvel szinte egyszerre.
- A nyugati filozófia azt kérdezi: miért? A
keleti bölcsek viszont azt: hogyan? Szabad akaratunkból indultunk útnak. Mi
döntöttük el, hogy szétszóródunk a nagyvilágban. A hazafelé vezető utat is
nekünk magunknak kell megtalálni. Amikor már semmi másra nem vágysz, mint lelki
békére, és ezért hajlandó vagy mindenedet feláldozni, elérkezett az idő, hogy
elindulj a tudatosulás felé. Csak rajtad áll, hogy tovább forogsz körbe-körbe,
vagy pedig megunod, hogy egyhelyben toporogsz, mozgást színlelve, és az Utat
választod, amely azonban már valóban a középpont felé vezet.
- Hogyan bizonyosodhatok meg róla, hogy
valóban megtaláltam a helyes utat? - tettem fel a számomra még mindig legizgatóbb
kérdést.
- Semmilyen úton nem kell elindulnotok, és
semmilyen erőfeszítést nem kell tennetek – válaszolta kedvesen. - Csináljátok
azt, amit egyébként is tennetek kell, és találjatok benne örömet. Találjátok
meg a harmóniát egy virág növekedésében, egy szoba kitakarításában, egy gyermek
mosolyában. Ne ártsátok bele magadat azokba a dolgokba, amelyek nem tartoznak
rátok. Rendezzétek el gondolataitokat, mindig szem előtt tartva azt, hogy azok
vagytok, amiket gondoltok. Figyeljetek, és ne engedjetek magatokba negatív
gondolatokat. A negatív gondolat negatív energiát termel, amely megbetegít.
Nincs szükségetek többé indulatokra, azok csak tévútra vezetnek benneteket.
Buddha azt mondja: mindenki szabad ember, csak egyénisége a börtöne. Maradjatok
a középpontban. Ha megérkeztetek, többé nem fogjátok a miértre keresni a
választ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése